6.7 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Szellő Imre megújulva folytatja útját a világ tetejére

A Felix Promotion veretlen cirkálósúlyú profi bokszolója, Szellő Imre (14-0-0, 8 K. O./T. K. O.) a napokban edzőt váltott. A WBO (Boksz Világszervezet) interkontinentális bajnoka az m4sport.hu-nak elmondta, bár rengeteget köszönhet eddigi felkészítőjének, a továbblépéshez szüksége volt új impulzusra ahhoz, hogy még nagyobb célokért küzdhessen.

“A legnagyobb problémám az volt, hogy meccsről-meccsre úgy éreztem, egyre fáradtabb vagyok – nyilatkozta Szellő. – Nem tudtam megújulni, új impulzus nem jött. Balogh Andrásnak nagyon sokat köszönhetek. Egyáltalán nem haraggal válunk el. – mondta a ceglédi ökölvívó, de azt is hozzátette, szeretne: „folyamatosan javulni és egyéni világbajnoki címig jutni, mindezt hozzáértő szakemberek segítségével véghezvinni.”

Az új felkészítő, Bertók Róbert pedig megfelelhet a kívánalmaknak, hiszen a tősgyökeres ceglédi Szellő Szentesre jár át edzeni, márpedig esetében ez nem akármi.
“Robival teljesen egy hullámhosszon mozgunk. Hoztam áldozatot is, hiszen harminchárom évesen, húsz ceglédi év után Szentesen készülök heti négy napot. Csongrádon, rokonaimnál tudok aludni, hétfőn-kedden két-két edzés, aztán hazamegyek este a menyasszonyomhoz, mert a szerdai penzumot egyedül, Cegléden is meg tudom csinálni, csütörtökön vissza Szentesre. Ilyen vagyok, bármilyen megoldás érdekel, csak ne toporogjunk egy helyben. Mindig is ceglédi maradok, a város és a köztem lévő kötelék elszakíthatatlan, de Szentesen is kedvesen fogadtak” – mondta Szellő Imre.

A cikk bővebben az m4sport.hu oldalán olvasható…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....