2.1 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Csillagszórás

Évet, művészeti korszakot, életmű nagyobb részét összegző programok valósultak meg, vagy következnek Cegléden és környékén mostanában.

dsc_2850Csurgai Ferenc képzőművész 60 éves. A Kossuth Gimnázium és a CAE Benedek Péter Rajzköre szervezésében ebből az alkalomból képek vetítésével fűszerezett beszélgetésen vehettek részt az érdeklődők a nagy múltú középiskola dísztermében. Megismerhettük a művész pályájának fontosabb állomásait: a gimnáziumi éveket, a felvételit megelőző készülődést, a „képző” festő szak szabad légkörét, a pályakezdés útkeresését és a szobrászat felé forduló érdeklődését, a hulladékban talált anyagokból tudatosan komponált téri játékok időszakát, a beton iránti érdeklődés és kutatás kialakulásának idejét, az egyre magabiztosabbá formálódó egyedi formavilágát, a köztéri pályázatok szakmai sikerét és a meg nem valósulás gyötrelmeit. Nyomon követhettük hogyan alakul szuverén, saját értékeken nyugvó kutatássá, fokról-fokra haladó munkamódszere. A csak rá jellemző formavilág és anyaghasználat védjegyévé vált. Betekintést engedett fotósorozataival egy-egy mű elkészültének szobrászi fázisaiba, titkaiba, hogyan készülnek plasztikái ma. Bori Viktor zenetanár, jazz zenész a kórház kertjébe készült monumentjének avatására írt zongoradarabjának egy részletével, Füléné Kónya Ágnes az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke a város ajándékával, a pályatársak kedves objekttel lepték meg a művészt.

dsc_4705Baán Katalin fotóművész az albertirsai művelődési házba az elmúlt évek legjobb meditatív témájú fotóinak, nagyméretű változatait vitte el, azokat bibliai idézetekkel kiegészítve helyezte el a kiállítóteremben. A megnyitón Fazekas László polgármester kedves szavait Mikó Zsófia operaénekes és Kövesdi László színművész előadása követte. Túri Krisztina evangélikus lelkész megnyitója személyes és vallásos vonatkozásait mutatta fel a kitűnően rendezett, szellős, de erős sodrású képanyagnak. Minderről „csak” meghatott élménybeszámolókból értesültem, viszont magányos tárlatsétán magam is meggyőződtem Baán Katalin adventi tárlatának erejéről, montázsainak finom festőiségéről, kifejezőerejéről és erős hitből fakadó szakralitásáról. Templomon, kolostoron kívül ritkán érezheti ezt a hangulatot a művészetbarát.

Az adventi ceglédi program is gazdagon kínál ipar- és képzőművészeti csemegét: A Kossuth Gimnázium Dísztermében december 3-án, 10 órakor nyílik a Csíkszeredai Művészeti Líceum hagyományos tárlata, mely festő, grafikus, építész és keramikus hallgatói éves munkájának legjobbjait sorakoztatja fel. A Ceglédi Galéria december 2-án fél 17.30-tól változik hand-make vásár színhelyévé, hisz a Ceglédi Alkotók Egyesülete kézművesei hozzák el az ország legnagyobb ilyen rendezvényeit megjárt termékeiket, dísztárgyaikat. Szebeni Szilvia népdalénekes hangján kívül (nép)szokásukhoz híven meglepetéssel is készülnek az eseményre, melyet Füléné Kónya Ágnes képviselőasszony nyit meg.

P.R.G.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...