18.8 C
Cegléd
2026. szeptember 5. szombat
spot_img

Karácsonyi ünnepségek a Várkonyiban

A téli szünet előtti utolsó napon hagyományosan karácsonyi ünnepséggel zárult a 2016-es év a Várkonyi István Általános Iskolában.

4December 21-én délelőtt már az egész iskola ünnepi lázban égett. Reggel karácsonyi asztalokat díszítettek az osztályok, voltak, akik karácsonyi bazáron árulták a saját készítésű ajándékaikat, de akadtak olyanok is, akik mézeskalácsot sütöttek és persze kóstoltak.

Az osztályok a termeikben meghitt hangulatban ünnepeltek, majd a délelőtt zárásaként az iskola 6. évfolyamos diákjai, tanáraik közel 140 résztvevő szép műsorral örvendeztették meg az iskola többi tanulóit, a szülőket és tanítóikat.

Az idei műsorra is hetek óta tanulták a szövegeiket, gyakorolták a táncokat, az énekeket és a koreográfiát. A sok-sok próba meghozta a gyümölcsét, hiszen gyönyörű, szívet-lelket melengető műsort láthattunk, köszönet a felkészítésért, a díszletekért, a hangosításért.

A karácsonyi ünnepség végén az iskolai újság – a „Várkonyi Aula” – nyereménykuponjainak sorsolása zajlott. A Várkonyi iskola volt tanára, Kis Gyula a Zöldházak Cukrászda és Fagyizó képviseletében karácsonyi tortát ajánlott fel és adott át a szerencsés 7.m, 8.m és 3.i osztályoknak.

Boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves olvasónak!

Horváth Melinda

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megalakult a Szívünkben a Városunk Egyesület

- Új közösség Cegléd fejlődéséért -  Szívünkben a Városunk Egyesület...

Ceglédi fotóművész székfoglalója a Magyar Művészeti Akadémián

Jelentős szakmai mérföldkőhöz érkezett a ceglédi kötődésű fotóművész, Apáti-Tóth...

Harmincmillió forintnyi kristályt adott el a ceglédi férfi

Kilószámra árulta a kristály nevű új pszichoaktív anyagot egy...

Új kiadvány Ceglédről – Nem csak a ceglédieknek!

Új kiadvánnyal gyarapodott a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium történetéről...

Világbajnoki bronzérmet szerzett Báger Barbara

A múlt héten Pozsony adott otthont az U20-as korosztály...