6.2 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

Szuper ház a főutcán

Sok kíváncsi szempár figyelte az egykori Cipőipari Ktsz, a fotószalon és az élelmiszerbolt bontási munkálatait a Rákóczi úton, 2016 elején. A két bank támogatását élvező Erdélyi Gyula elmondta, a telken egy igényes belvárosi társasházi tömb létesül, a földszinten üzletekkel, irodákkal, mégpedig úgy, hogy a részben szép, részben kevésbé nívós házak környezetében készülő beruházás ékköve legyen Cegléd főutcája belvárosi szakaszának.

A generáltervező ÁRTÉR Építészműterem: Álmosdi Árpád, Csendes Móni, Pölös István építész, vezető tervezők maketteken, tervrajzokon és képeken mutatták be a Rákóczi út 3-5 számú ingatlanra tervezett impozáns épületet. A tervezői szándék egy friss, mai, európai mércével is mérhető épület tervezése volt. Igyekeztek a múlttal, s a helyszínnel erős kapcsolatban lévő, 21. századi, előremutató, de mégis szerény épületet tervezni. Az építésztrió egy ugyanezen felfogásban megálmodott és megvalósult szolnoki lakóház tervezéséért 2016-ban a Creaton Építész pályázat első díját nyerte el.

A lakóhelyünk középkori temetője helyén megvalósuló építkezés régészeti lelőhelynek minősül és a kutatás lehetőségét természetesen biztosítják a feltárás számára. Sajnos kicsi az esély komoly leletmentésre, mert egy méter húsz centire már áll a talajvíz, s alapozásra alkalmas talaj körülbelül 4,5 méter mélyen található. Ezért kell várhatóan a ház stabilitását fúrt cölöpözéssel biztosítani.

Az épület földszint+3 emelet+tetőteres lesz, az emeleti szintekre 39 lakást terveztek. A lakások zöme (27 db) átlagosan 75 m2-es alapterületű, van néhány 50 m2 alatti és 9 db kétszintes, prémium kategóriás, átlagosan 120 m2 alapterületű lakás is a harmadik emeletiek között, melyekből fel lehet jutni a tetőtéri részbe. Telken belül 41 db parkolóállást biztosítanak a lakók részére, azon kívül 32 új parkolóhely létesül az üzletekhez. A ház földszintjén üzletek, irodák létesülnek belvárosi jellegű funkciókkal, amelyek még nem ismertek. A múzeummal szemközti részen egy kávézó kültéri asztalai, székei, napernyői is elhelyezhetők lesznek a sétány leszűkítése nélkül. Az egyik lépcsőház a Rákóczi útra, a másik a mozira néz és mindkettőben lesz akadálymentes lift. A tömegformálásra a Kossuth múzeum saroktornya, a közelben lévő első városi víztorony és az úgynevezett Rigó-ház tetőarányai is hatással voltak. A tagolt épülettömegeket változó hajlásszögű magastetők fogják fedni. A középső, múzeummal szemközti részt alacsonyabb tömeggel és alacsony hajlásszögű tetővel és alaprajzilag is visszaugratva tervezték. Az Ady Endre utcai és a Batthyány utcai lelépcsőző épülettömegekkel próbáltak egyensúlyt teremteni a városias lépték és a családi házas övezet alacsonyabb házai között. Az épület homlokzatát karakteresen perforáló franciaerkélyek is jellemzőek a szomszédos házakra. Az Ady Endre utcai homlokzat hullámzó oromzatképzésnél előképül a ceglédi vasútállomás főhomlokzata szolgált. A lakásokhoz tartozó széles loggiák napvédelme mozgatható, táblás árnyékolókkal lesz biztosítva. Fokozott hőszigetelésűek a határoló szerkezetek, amit 16 cm lélegző kőzetgyapot hőszigetelés a homlokzaton, 30 cm a tetőben garantál. Majdnem minden lakáshoz nagyméretű terasz tartozik. Minden lakásnak 2 vagy 3 irányba néző a homlokzati felülete, ezért a belsőterű helyiségek száma minimális, a lakások könnyen átszellőztethetőek. A lakások fűtése-hűtése a tetőtérben kialakított központi, elektromos energiával működtetett levegő-víz hőszivattyúval történik. Hőleadó felületek padló, és központi fűtés, hűtés (külön igényre) lesz tervezve. Napenergia mező (közel 400 m2) segíti a hőszivattyúk működtetését. Két kisebb, egy 18 és egy 21 lakásos közösségre osztott a társasház. Mindkét lakóközösséghez tartozik 1-1 autómentes játszó-, és pihenőkert közel 400 m2 alapterülettel. – Az építkezés a tavasz beköszöntével megkezdődik, és ha az Isten is úgy akarja, 2018-ban átadás lesz – tájékoztatott Erdélyi Gyula.

köd

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...