12.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Ceglédi anyák önkéntes szerepben

Január 7-én került sor a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) Közép-magyarországi régiójának éves találkozójára, melynek Monor mint régióvezető település adott otthont. Az eseményen többek között három ceglédi tagot is jutalmaztak éves önkéntes munkájukért. Ennek apropóján beszélgettem Ecseriné Katival, a Ceglédi Nagycsaládosok Egyesületének (CENE) elnökével.

-Először is gratulálok a kitüntetéshez!

-Köszönjük szépen. Elmondhatom, hogy mindhárman, Gálfi Nikoletta, György Mária és Kisné Verebes Anikó régi, oszlopos tagok. Legyen szó programszervezésről vagy adománygyűjtésről, ők szinte mindig ott vannak az önkénteseink között. Az egyesület mozgatórugói a hozzájuk hasonló, elkötelezett és áldozatkész szülők.

-Mikor alakult a CENE?

1998-óta  egy kis csoporttal indult minden. Pár évvel később vált egyesületté, amely jövőre fogja ünnepelni 25 éves fennállását.

-Hogyan fogjátok megünnepelni?

-Tervezünk egy bált, hasonlóan a 15. évfordulóhoz, de az még egy év. Most aktuálisabb a NOE harmincadik “születésnapja”, amit ebben az évben van. Nagyon várjuk, hiszen nagy volumenű, három napos rendezvényről van szó. Értesüléseim szerint Szarvason lesz, és remélem, hogy több családdal részt tudunk majd venni rajta.

-Mitől függ a részvételetek?

-Leginkább az anyagiaktól. Mint minden nagyobb eseménynél, a terv ezúttal is  pályázatírás, hiszen a csekély tagsági díj mellett (ami családonként évi 4500 Ft-ot jelent) az egyesület főként önkormányzati támogatásból, országos, egyesületi, valamint helyi pályázatokból tartja fent magát.

-Milyen rendezvényei vannak az egyesületnek?

-Van két állandó, éves programunk, a gyereknap, amit a Budai úti iskola udvarán tartunk, sporttal, játékkal, ismerkedéssel, pihenéssel és közös főzéssel. Másik a karácsonyi ünnepélyünk, melynek a Református Hitközség ad helyet évek óta. Mindkét esemény fontos momentuma, hogy ilyenkor meg tudjuk ajándékozni a családokat, gyerekeket. Emellett igyekszünk rendszeresen szervezni egészségnapot, kirándulásokat ősszel és tavasszal és vannak közös rendezvényeink más szervezetekkel.

-Ezek szerint nem csak összetartó, de együttműködő is az egyesület?

-Nagyon jó kapcsolatot ápolunk például az Otthon Segíthetünk Alapítvánnyal és a Városvédő és Szépítő Egyesülettel. De említhetném a Vakok és Gyengénlátók Egyesületét, a Vöröskeresztet, a Roma Önkormányzatot vagy a HISZ-t, közös Mikulás ünnepünk is van. Csak sajnos kinőttük a művelődési házat.

-Ennyire nagy az érdeklődés az egyesület tevékenysége iránt?

-Természetesen sokakat vonz a támogatás reménye, de a többség azért csatlakozik, mert egyetért az értékrendünkkel, a céljainkkal és szeretne egy családias “szabadidős” közösséghez tartozni.

-Mik a fő értékek, célok?

-Többek között a házasság intézményének tisztelete, a klasszikus családmodell támogatása. Egyik fő célunk, hogy a többgyermekes életforma társadalmi megítélése javuljon.

-Milyen ma a nagycsaládokról alkotott közvélemény?

-Sajnos gyakran összemossák a szegénységgel, ami nagyon durva általánosítás. Hiszen az a mintegy negyven család is, akik jelenleg az egyesületet alkotják, a társadalom különféle rétegeihez tartoznak, és bár vannak különbségek, de elférünk egymás mellett. Az a mottóm, hogy fogadjuk el egymást. Hiszen tanulhatunk is egymástól, segíthetünk is egymásnak. Szeretnénk, ha az egyesületünk tovább bővülne, az emberekben felülkerekedne a közösségi élet iránti vágy és legyőzné a sokszínűségtől való félelmet.

-Hol találkozhatnak az érdeklődők a CENE-vel?

Van egy közösségi portálunk a facebookon, a noe.hu oldalon pedig rengeteg hír, esemény, fotó található. Azoknak, akik nem szeretnének elköteleződni, de kíváncsiak és barátkoznának az ötlettel, vagy megismernének minket, jó hír, hogy rendezvényeink nyitottak, ahol szeretettel fogadjuk a kis- és nagycsaládosokat is!

Morovics Erika

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....