4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Ceglédiek az adóslistán

Közzétette a NAV a legnagyobb adósok listáját: magánszemélyként a legnagyobb adótartozás 520 millió forint, de akad olyan cég is, amely hatmilliárd forint adót nem fizetett be. Alig négyszázmillió forintos adótartozás kellett ahhoz, hogy valaki felkerüljön a legnagyobb tartozók dobogójára, legalábbis a magánszemélyek között. A cégek listáján már ennél több adó befizetéséről kellett elfeledkezni, ott 3 milliárd forintos adóhiányra van szükség a dobogóhoz. A feketelistán összesen 260 cég és magánszemély szerepel, tőlük összesen 58,4 milliárd forintot követel a NAV.

A ceglédi székhelyű cégek közül az Alba Security Team vagyonvédelmi Kft. rendelkezik a legnagyobb adóhátralékkal, több mint 405 millió forinttal, ami a bírságokkal csaknem 843 millióra hízott.  Magánszemélyként Farkas Endre szerepel a jelentős összegű adóhiánnyal érintett adózók listáján 142 millió forinttal.

Korábban megjelent az adóhatóságnál nyilvántartott 180 napon keresztül folyamatosan fennálló adótartozással rendelkezők listája is december 31-ei állapot szerint. A nem magánszemély adózók esetén 100 millió forintot meghaladó, magánszemélyek esetén 10 milliót meghaladó adótartozással lehet felkerülni a listára. Hét ceglédi székhelyű cég szerepel az adóhatóság listáján, közülük négy már kényszertörlés alatt áll. A magánszemélyeknél nyolc személy neve szerepel a listán ceglédi lakcímmel, közülük a legtöbb tartozással a már említett Farkas Endre rendelkezik.

Forrás: hvg.hu, nav.gov.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....