18.1 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Válogatott képek, válogatott zene

Ozsvát Sára ifjú ceglédi egyetemi hallgató festőművész döntően némi okkersárga használattal keveredő kék és zöld alaptónusú, nyugodt hangulatú, élőlényt egyetlen kivétellel nem ábrázoló tizenhét képéből nyílt „Válogatás” címmel kiállítás az egykori Patkós Irma házban székelő Fiatal Alkotók Műhelyében (FIAM) február 18-án.

Somos Gyula festőművész megnyitójából megtudtuk, hogy a fiatal alkotó a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium rajzkörében kezdte szorosra fonni életét a képzőművészettel. Több kurzuson is részt vett a FIAM képzésein is.

A kiállításon látható kezdeti festményektől a legfrissebbekig érezni az alkotó belső, nyugodt lelkének és őstehetségének kisugárzását s különösen elismerésre méltó fantasztikus színérzékét. Ozsvát Sára nemcsak a piktúra területén jeleskedik, szépszámú grafikát és objektet is alkotott. Sárközy Erzsébet a műhely vezetője az alkotóhoz illő különleges, egyszerűségében szép virággal köszöntötte a kiállítót. A fiatal művésztől tudom, hogy az Eszterházy Károly Egyetemen szerezte alapdiplomáját. Szakdolgozatában a „belső tér” témájával foglalkozott. A mesterképzésen képi ábrázolás és festészet tanulmányokat folytat. Kedvenc témája a „belső terek” és nagyon szereti a fény/árnyék játékát. A kellemes, beszélgetős verniszázs hangulatát remekül megalapozta az „Utam Zaja” zenekar két fellépő művésze. Szoboszlai Csaba torokéneke, cintányérjai, dobolásra használt, udu nevű afrikai vízhordó cserépedénye, dobjai, bokacsörgője és Horváth Szilvia szöveg nélküli dallamai, aprócska cintányércsendülésekkel sohasem volt univerzális törzsi zenét szolgáltattak. Amelynek elemeiben jól összeválogatva felsejlettek az ősi mongol dallamoktól, a tamtamdob lüktetésén át az indián táncosok bokacsörgővel is hangsúlyossá tett ritmusai.

Kőhalmi Dezső

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....