10.9 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

II. Városi középiskolai asztalitenisz bajnokság

2017.március 1-jén délután középiskolások várakozó zsivaja, és pingponglabda pattogás hangjai töltötték meg a CVSE Sportcsarnok asztalitenisz termének levegőjét. A tavalyi I. rendezvény 14 fős indulói létszáma után a II. városi középiskolai bajnokságra azonban immár 4 iskolából 34 versenyzővel, kísérők és szurkolók garmadával kellett számolni a rendezőknek. Gergye Zoltán edző szerint nem is kell jobb propaganda ennek a korábban népszerű, most pedig az újranépszerűsítés fázisában lévő sportágnak Cegléden. A szervezést immár hagyományosan Cegléd Város Polgármesteri Hivatala és a Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola vállalta. Az eseményt Jezerniczky Attila, városi sportkoordinátor nyitotta meg.
Eredmények
Csapatverseny:
1. Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium „B” csapata (Guti Ákos, Szekeres Bence)
2. Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium „A” csapata(Tóth Petra, Hartyányi Nándor)
3. Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma „A”.csapata (Gergelyfi Dániel,Takács Viktor)
4. Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi SZKI „A”.csapata ( Körmendy Nikoletta,Kapu Anita)
Lány egyéni:
1. Tóth Petra (Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium)
2. Adorján Ágnes (Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma)
3. Perjési Kamilla (Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma)
4. Körmendy Nikoletta (Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi SZKI)
Fiú egyéni:
1. Hartyányi Nándor (Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium)
2. Szekeres Bence (Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium)
3. Boros Milán (Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium)
4. Guti Ákos (Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium)
5-8. Gergelyfi Dániel  (Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolája)
Orbán-Kabdebó Aba (Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi SZKI)
Takács Viktor (Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolája)
Mészely Patrik (Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolája)
Összesített pontverseny:
1. Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium  (286 pont)
2. Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolája (272 pont)
3. Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi SZKI (70 pont)
4. Ceglédi SZC Bem József Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (59 pont)
GRATULÁLUNK MINDEN RÉSZTVEVŐNEK ÉS A FELKÉSZÍTŐKNEK!

Orosz Tamás, szervező testnevelő

Fotó: Váradi Acro

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...