13.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

RTL forgatás a Judo csarnoknál

Népszerű téma lett Cegléd az RTL Klub-ban. Tegnapi napon állítólag városunkban forgatott a tévécsatorna stábja a kátyús utakról, ami – bár Takáts László polgármester még közleményben is reagált – tudomásunk szerint nem került adásba. Pénteken dél körül ismét az RTL Klub forgatócsoportjába botlott lapunk munkatársa. A helyszíni riportot készítő stáb tagjai a tegnapi forgatásról nem tudtak, azt viszont határozottan állították, mai forgatásuk – judo csarnokról – biztosan adásba kerül ma este. Mint lapunk is beszámolt róla, a Malomtó széli vadonatúj sportkomplexum már most roskadozik. Repedések, más komoly minőségi hibák és hiányosságok miatt a helyi judo szakosztály vezetője Bíró Tamás nem vette át a központot, ráadásul mintegy 50 millió forintot is hiányol a költségvetésből.

Hasonló hírek

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Na vajon ki lopta el az 50 milliót? – kérdezhetné a város szaros-hugyos Mekkmestere, ha lenne gerince… Most épp, a kampány szót elfelejtette. “A zemút nyóc év…, most ezt sem mekegte…”Ezt az 50 milliót sem a szocialisták lopták el!” – rebegte Mekkmester.

    50 MILLIÓ A CIGÁNYBŰNÖZŐ, BŰNÖZŐ CIGÁNY-MAFFIA ZSEBÉBE!

    TRÁGYASZAG CEGLÉDEN!

    “Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Ez kissé szigorúan és általánosan hangzik, de ez az egyetlen igazság, melyet minden következménnyel megismertem. Senki nem ülhet a virágos réten, mint Ferdinánd, a bika, s nem szagolhatja büntetlenül a szép virágokat. Ember vagy, tehát ember módra és az emberek között kell élned.”
    (Márai: Füveskönyv)

    https://www.facebook.com/pg/takats.laszlo.cegled/about/?ref=page_internal

  2. Bíró Norbertre, egy tisztességes, becsületes edzőre volt szükség és kiderült, hogy 50 millió ft-ot elloptak! A sportszállónál legalább a duplája tűnt, míg az M4-es autóútnál legalább 10 milliárdot fognak ellopni! A város vezetői megnémultak, elvitte a cica a hangjukat!

    VAN VÁLASZTÁS! CIGÁNY-MUTYI MAGYARORSZÁG!

    A CIGÁNY MAFFIA ERŐSÖDIK!

  3. Jelzem, hogy az alább, Ceglédi Panoráma cikk alapján feljelentést teszek “ismeretlen tettes” ellen sikkasztás bűntette, míg a város országgyűlési képviselője és polgármestere ellen, pedig bűnpártolás bűntette miatt, ami egyben megvalósítja a hivatali visszaélés bűncselekményét is, hiszen hallgatásukkal a tolvajt támogatják! Feljelentésemben megemlítem, hogy Földi László polgármesterként 21 millióért herdálta el, a ceglédi Dózsa György laktanya több mint 14 ezer négyzetméterét, ezért a bűnpártoló magatartás a vérében van, amit átvett “méltó” utóda, legnagyszerűbb polgármester tanítványa!

    http://cegledipanorama.hu/2017-03-16/repedezik-roskadozik-az-uj-dzsudokozpont/

    http://hvg.hu/itthon/20100625_cegledi_laktanya_botrany

  4. A kátyús útról (konkrétan a Széchenyi útról) az M1-en volt riport múlt héten.
    Hozzátenném, borzalmasak az utak, járdák Cegléden. Például a Rákóczi út és hozzá tartozó járdák. A járdán valószínűleg nem közlekednek, akiknek a hatáskörébe tartozik az állapota.

    Sajnálatos, hogy a judo csarnok ügyéről országos médiában kellett először hallanunk, és nem helyiben értesültünk róla, ahogyan az illetékesek számolnak be a méltatlan helyzetről!

    Elnézést, hogy leírtam.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....