6.7 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Emeletes motorvonatok járnak majd Cegléden keresztül

Megszületett a megállapodás a svájci Stadler Bussnang AG és a MÁV-Start Zrt. között arról, hogy a cég gyártja a magyar vasúttársaság új, emeletes motorvonatait, Budapest elővárosi forgalmának fejlesztése és kapacitásbővítése céljából.
A MÁV-Start a közbeszerzési felhívásban 40 nagykapacitású, minimum 600 ülőhellyel rendelkező villamos motorvonat szállítására, üzembe helyezésére, illetőleg kapcsolódó szolgáltatásokra kért ajánlatokat. Az első eseti szerződésben legalább 10 motorvonat szállítását, a későbbi konzultációk eredményeként kötendő további eseti szerződésekben legalább 3 motorvonat leszállítását rendelné meg szerződésenként.
A Stadler Kiss motorvonatok várhatóan a 100a vonalon (Budapest Nyugati – Kőbánya-Kispest – Monor – Cegléd – Szolnok) fognak először megjelenni, ahol a csíkos ingázókat váltják majd. A vonatok csatolhatóak lesznek egymással és a meglévő Flirt egységekkel is, így a MÁV-Start számára nagy variációs lehetőséget nyújtanak, könnyebben lehet a szükséges kapacitásokat kiszolgálni – írta a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) a Facebook oldalán.
Az ígéretek szerint nyáron a Balaton déli partján is megjelenhetnek, ahol nem csak a nagy utasszállító kapacitás, de a nagy kerékpárszállító kapacitás is sikerre ítéli a bevetésüket. Az egyik vagon alsó része ugyanis az üléseket kiszedve kerékpárszállítóvá alakítható, így akár 72 kerékpárt is kulturált körülmények között lehet szállítani, és az utascsere ideje is jelentősen rövidülhet.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....