Az ember halad előre az útján, egy soha nem látott cél felé. Közben a személyisége fejlődik, alakul. Kap hideget-meleget, átél fájdalmat és boldogságot egyaránt. De mi történik akkor, ha valaki ugyan eltéved, de ráébred, hogy nem a megfelelő úton jár. Visszafordulhat, megtalálhatja a valódi útját vagy az örökre elveszett? Valóban olyan szép a múlt, mint amilyennek tűnik, vagy csak az idő szépíti meg? Olyan nőkkel beszélgettem, akik kibékültek a gyermekeik édesapjával és újra egy családban élnek.
-Mi vezetett oda, hogy külön utakon járjatok?
-A házasságra készülve ki gondolja, hogy egyszer véget érhet? Mi sem gondoltuk. Pedig minden rossz házasság, egytől-egyig szépen indul. Nálunk az igazi konfliktusok kislányunk születésekor kezdődtek. Gyermeknevelési koncepciót előre teljesen felmérni, ki hogy fog majd cselekedni, nem lehet. A lenyelt feszültségek lassan, de alaposan alámosták a bizalmat, szeretetet a másik iránt. Nem egy volt a cél, ezért új kapcsolat reményében a válás szele csapott meg minket is.Hiába jeleztük a másiknak, mi az, amivel kedveskedhet, mi az, amit ne tegyen, mert megbánt, az önzés nagyobb volt. Mindketten a saját nézőpontunkat akartuk a másikra ráerőltetni, nem észlelve a veszélyt.
-Miért döntöttetek úgy, hogy kibékültök?
-A válást senki sem jókedvében választja. Tudtuk, nem lesz egyszerű, mégis elszántak voltunk, életünk nehéz időszakára csak így tudunk pontot tenni. Megbocsátás szóba sem jöhetett, nem hittünk a másik változásában. Azonban mielőtt megléptük volna, fontosnak tartottuk, próbáljuk ki, miként is fogunk a válás után élni, hogyan tudjuk a kislányunknál a lelki sérülést elkerülni.A közel 3 hónap alatt mi felnőttek nem találkoztunk. A kezdeti, számunkra reménykeltő nyugalom 3 hét után már sehol sem volt. Lányunk óvodai viselkedése teljesen megváltozott, sokat sírt, éjszaka megébredt, bepisilt. Mindig a másik szülőt hiányolta. Fájtak a régi közös élményekről szóló beszámolói. Hol apát, hol anyát büntette a kialakult helyzetért. A 3. hónap végére tudtuk, nem akarjuk a kislányunkat a válásnak kitenni, de csak érte sem akartunk volna együtt maradni.
-A gyerekek miatt is és magam miatt is reméltem, hogy újra jó lehet minden. Teljesen új esélyt adtam magunknak. Mindig úgy éreztem, hogy mi négyen vagyunk egy család. Hiába volt új kapcsolatom, hiába voltam boldog mással, valahogy igazinak, családnak mindig a gyerekeim apukájával éreztem a kapcsolatomat, ezért döntöttem úgy, hogy megpróbáljuk újra együtt.
-A gyerekek hogy fogadták a kibéküléseteket?
-Kislányunk lelkibékéje helyreállt, de csak azután, miután rendeztük a problémáinkat.
-A békülés nálunk a gyerekekre nagyon jó hatással van, örülnek, így teljes a család, de nekik az a jó ami nekem, az anyukájuknak jó, azt mondják a gyerekeim!
-A régi konfliktusokat hogyan oldottátok fel?
-Segítséget kértünk. Párterápiára jelentkeztünk, közel fél èvig rendszeresen jártunk. Elgondolkodtunk, mi juttatta a házasságunkat ide. Új szemszögből tekintettünk a kapcsolatunkra. Nem a másik hibáit hoztuk fel, mi az, ami rosszat vagy jót tett, elkezdtük magunkba keresni a jó mellett a rosszat is. Fontos volt meglátni, mi mivel sodortuk eddig a boldog házasságot. Ez egy nagyon jó kezdet volt ahhoz, hogy könnyebben megbocsássuk a másik hibáit. Megtanultuk miként is történik az igazi megbocsátás, mi az, amire a párunknak reális igénye lehet a másik nemtől. Amint elkezdtünk a kapcsolatunkkal foglalkozni, az érzelmek lecsillapodtak, a szeretet pedig visszatért otthonunkba. Megérte a sértett, haragos lelkünkkel szembeszállni. Kislányunk újra olyan let, mint régen.
-Teljesen új esélyt adtam magunknak, de ő nem tud felejteni, nem tud megbocsátani. Vannak közös programok, amik jók, de ha a régi sebek nem heggednek be, akkor megmérgezik az újrakezdés örömét.
-Mit üzentek azoknak, akik újra a családjukkal együtt szeretnének élni?
-Mindenképpen próbálják meg, hátha sikerül újrakezdeni mindent. Ha mind a ketten szeretnék és a múltat el tudják felejteni, elengedik azt, ami volt, de csakis akkor, akár újra boldog család lehetnek.
-Mi megtapasztaltuk, miként tévesztheti meg a házaspárokat, hogy az új kapcsolatban mindent újra kezdhetnek. Ez nem igaz. A megoldatlan problémákat visszük tovább és ha az új szerelem is alábbhagy, ott is jelentkezni fognak. Amint a rózsaszín felhők elmennek, akkor kezdődik csak az igazi kapcsolat lényege. Szeretetet adni a másiknak úgy, hogy az őt tényleg boldogítsa, azaz az ő szeretetnyelvén. A kapcsolat ápolásába energiát kell fektetni, szeretetünket apróságokkal mindig kimutatni. Gondoskodás fontos alapja a bizalomnak, erre pedig mindkét félnek szüksége van a házasságban.
Az élet minden területe, így a házasság helyreállítása is sok erőt kíván, főleg akkor, ha a felek már eltávolodtak egymástól, ha messzire kanyarodott az útjuk, de ha mind a ketten úgy érzik, hogy adnak egy esélyt a kapcsolatuknak, akkor semmi nem lehetetlen. Fontos azonban, hogy ne játszadozzanak egymással és a gyermekeik érzéseivel, mert egy békülés utáni szakítás még fájdalmasabb lehet, mint az első elválás volt. A gyerek örök életére bizalmatlan lehet mindenkivel szemben, ha ilyen negatív hatás éri. Ha úgy döntenek a szülők, hogy újra együtt szeretnének élni, akkor fontos, hogy ne csak a gyermekeik miatt döntsenek így. Ha még szeretik egymást, akkor egyedül vagy szakember segítségével fel kell tárni a problémákat, meg kell keresni az okokat, amelyek idáig vezettek. Utána indulhat a változás, változtatás, amennyiben ez lehetséges. Viszont azt semmiképp ne várjuk el a másiktól, hogy a teljes személyiségét feladja értünk. Csiszolódni lehet, de teljesen megváltozni felesleges, mert akkor már kifordulunk önmagunkból, ami előbb vagy utóbb visszaüt. A különélés alatti sérelmeket fel kell dolgozni, félre kell tenni, hogy ne mérgezzék a kapcsolatot, de ezeket nem kell elfojtani, beszéljük meg, beszéljük ki, majd igyekezzünk rá fátylat borítani, hogy ne mérgezzék meg a még élő kapcsolatunkat. Szeretettel minden megoldható, mert a szeretetnél nincs erősebb gyógyszer! Az újrakezdőknek sok erőt és boldogságot kívánok!
Kis Erzsébet
