13.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Magyar Kupa ezüstérmes a CEKK

Lassan minden pozitív jelzőt felsorakoztattunk már a VBW CEKK Cegléd bravúros sikereiről írva. A ceglédi női kosárlabda csapat újra sporttörténelmet írt a Magyar Kupában megszerzett ezüstérmével. A négyközé jutáshoz pénteken legyőzték a DVTK-t, majd szombaton a házigazda Peac Pécs elleni sikerrel kivívták a döntőbejutást is.

A Nemzeti Sport tudósítása a döntő mérkőzésről:

A fennállásuk első kupadöntőjét játszó alföldiek hat ponttal elhúztak az első negyedben, de a 18. – és sorozatban 12. – MK-fináléját vívó Sopron 13–13-nál egyenlített. Újabb ceglédi kosarak után a bajnoki címvédő Yvonne Turner triplájával, 24–23-nál átvette a vezetést. A Ceglédnél a kezdőötösből négyen is végigjátszották pihenő nélkül a szombati elődöntőt a Pécs ellen, és ezúttal is a Sopronnak volt „hosszabb a kispadja”, ennek ellenére ismét a CEKK került előnybe. A félidőben aztán már 44–40 volt a tavaly ezüstérmes Sopron javára.

Térfélcsere után Sterbenz László együttese egy 11–2-es rohammal meglépett az Európa Kupa-negyeddöntős Ceglédtől (55–42), és a 28–10-re hozott harmadik negyed végül sorsdöntőnek bizonyult. A 72–50-rõl induló zárószakaszban már csak a soproni siker mértéke volt kérdéses. A találkozó legjobbja a Sopront erősítő amerikai Shenise Johnson lett 31 ponttal.

NŐI KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA, NYOLCAS DÖNTŐ, PÉCS
DÖNTŐ

UNIQA SOPRON–VBW CEKK CEGLÉD 94–64 (27–25, 17–15, 28–10, 22–14)

Pécs, 1000 néző. V: Földházi, Cziffra, Tőzsér

SOPRON: FEGYVERNEKY 4, TURNER 21/15, S. JOHNSON 31/15, CRVENDAKICS 9/3, George 14. Csere: Krnjics 5, Dubei, Határ 4, Ajdukovics 6, Weninger, Czukor, Bakó. Edző: Sterbenz László

CEGLÉD: Medgyessy 6, Katona Sz. 9, NAGY-BUJDOSÓ 17/9, SKORICS 22/6, Serbán 6. Csere: Ruttner Zs. 2, Kányási, Kobolák 2, Filipowicz V. Edző: Cziczás László

Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–9. 5. p.: 7–13. 6. p.: 13–13. 7. p.: 13–19. 9. p.: 24–23. 16. p.: 33–36. 18. p.: 39–38. 21. p.: 46–40. 25. p.: 55–42. 30. p.: 72–50. 36. p.: 86–56

MESTERMÉRLEG

Sterbenz László: – Köszönjük valamennyi támogatónknak, hogy ilyen csapatunk van, a lányok ezúttal is igencsak kitettek magukért. Szeretnénk olyanok lenni, mint a Beatles – már Hamburgban is jól játszott, de igazából Liverpoolban vált naggyá. Hasonlóképpen mi is szeretnénk még fejlődni.

Cziczás László: – Számunkra ez a döntő arannyal ért fel. Egy félidőn keresztül tartani tudtuk a tempót a fantasztikus Sopronnal, amely megérdemelten lett kupagyőztes, de úgy gondolom, ennek a kosárhétvégének mi voltunk a valódi győztesei.

-pézsé-, cegledisport.hu
Fotó: Wbasket.hu-M4 Sport

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....