18.1 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Községi Tojásfa

Az év elején fogalmazódott meg először a gondolat, hogy az adventi készülődéshez hasonlóan, díszíteni, szépíteni kellene a falut Húsvét alkalmából is.

Csináljunk valamit! -mondták többen (főként szülők).

A Húsvéti Nyuszik érkezése után pedig még inkább szerették volna, hogy együtt hozzon létre valamit a közösség, hiszen kicsiknek és nagyoknak egyaránt nagy örömet okozott a nyuszi fiú, és nyuszi lány látványa.  Aminek megvalósítása Hegedűs Sándorné és családja munkáját dicséri.  A lelkesedés annak is betudható, hogy felkértük az óvodásokat és a kis iskolásokat fessék meg ők az óriás húsvéti tojásokat, aminek nagy örömmel tettek eleget, és a munkájuk önmagáért beszél.  Ennek sikerén felbuzdulva már bátran vágtunk bele a községi tojásfa készítésének magvalósításába, melynek a helyét a hivatallal szemközti téren jelöltük ki. Biztosak voltunk benne, hogy sok szép tojás kerül a fára. Így is lett.

Az Idősek Otthonának lakói 100 darab tojást készítettek, de kivették a részüket ebből a feladatból is az iskolások, az óvodások, a civil szervezetek és a lakosok is egyenként. Még április 8-án délelőtt a kreatív játszóházban is volt, aki a délutánra készült és a tojásfára festette a tojásokat.  Jó volt látni, hogy a régi hagyomány -a húsvéti tojások festése- más céllal, de újra megelevenedik, és szívesen töltik ezzel az időt a gyerekek.

Akik utána nagy élvezettel akasztották a tojásokat a fára, és még sokan a létrára is felmerészkedtek – az apukák segítségével- csak hogy minél magasabbra kerüljenek a tojások. Kellemes délutáni program volt ez az enyhe tavaszi időben, aminek hála sok mosolygós arcot láthattunk a gyerekek és a felnőttek részéről egyaránt. A kicsik a „nagy munka” után kalácsot majszolva szaladgáltak, birtokba vették a játszóteret, majd visszarohantak a sátorhoz két korty limonádéért, és már folytatódott is a játék.

Az idősek otthonának lakói közül is többen kilátogattak a térre és kíváncsian szemlélődtek, és büszkén mesélték, hogy napokon keresztül milyen szívesen készülődtek erre az alkalomra és ígéretet kaptunk, hogy jövőre is festenek majd sok szép tojást az ideiek mellé.

Voltak, akik csak a rendezvény után tudtak kilátogatni a fához és akasztották fel a tojásokat az ágakra, de ez is mutatja milyen örömmel vettek részt fiatalok és idősebbek is a díszítésben.

Bízzunk benne, hogy új hagyományt teremtünk, és évről évre több tojás díszíti a fát. Mindenkinek köszönjük, aki munkájával hozzájárult az I. Községi Tojásfa létrejöttéhez.

A szervezők

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....