15 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Véres küzdelemben kaptak ki az U11 Cápák

A leány kézilabda Országos Gyermekbajnokság U11 Kovács László Régióbajnoka címért öt csapat szállhatott harcba az idén. A kétfordulós küzdelem első játéknapjának Cegléd adott otthont, ahol a Ceglédi Kék Cápák az Euronovexet és a Vácot fogadta. A ceglédi lányok erőn felül küzdöttek, de nem sikerült bravúr pontokat szerezni a Gál József Sportcsarnokban. Pudics Zsolt edző:

– Óriásit küzdöttek a lányok, de nem bírtuk erővel a meccsek teljes játékidejeit, nem tudtunk kétszer negyven percig száz százalékig koncentrálni, ami több buta hibát eredményezett. Sajnálom a csapatot, mert nem sok hiányzott a bravúrhoz. Az Euronovex ellen kiharcolt tíz! büntetőből négyet kihagytunk, amelyből három egyenlítő találat lett volna. A váci meccsre még soha nem látott motiváltsággal léptünk pályára, öt góllal is vezettünk már a második félidőben, amikor ellenfelünk brutális és agresszív játékra váltott. Erre a stílusra nem voltunk felkészülve, mondjuk még sohasem kellett a fogát kivert, vérző szájú játékosomat lehozni az U11 egyik meccséről sem. Ahogy csattantak a pofonok, úgy fogyott az előnyünk és a magabiztosságunk, majd 17-17-nél két perccel a vége előtt hátrányba kerültünk, amit a Vác 3-0-ra nyert. A vereségek ellenére gratulálok a csapatnak!

Eredmények:

Ceglédi Kék Cápák – Euronovex USE 16 – 22 ( 6 – 11 )

Cegléd: Semetka Gréta(kapus), Takó Emese 6/3, Kökény Hanna 5/2, Imregi Boglárka 2/1, Kádár Kata 1, Pető Luca 1, Pintér Zsófia 1, Kelemen Réka, Orlov Katinka, Omelka P. Kíra, Csombai Mirella, Mihály Evelin

Kiállítások: 6, ill. 4 perc

Hétméteres: 10/6, ill. 1/0

Ceglédi Kék Cápák – Ipress Center-Vác 17 – 20 ( 12 – 8 )

Ceglédi gólok: Takó Emese 6/2, Kökény Hanna 6/1, Imregi Boglárka 2, Omelka P. Kíra 1, Pető Luca 1, Pintér Zsófia 1

-pézsé-

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...