13.8 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

A pályázati forrásból épülő kerékpárút ezrek életét könnyíti meg

Cegléd közel 298 millió forintot fordíthat arra, hogy hosszú évtizedek után megoldja a kerékpáros közlekedést a körforgalom és az egyre népesebb Ipari Park között. A „Fenntartható közlekedésfejlesztés Pest megyében” című pályázatról, valamint az erről szóló határozatról és tervekről tartottak sajtótájékoztatót Cegléden.

Mint ismert a Versenyképes Közép-magyarország Operatív Program keretében nyerte el a ceglédi önkormányzat a majd’ 298 millió forintot. – Nagyon boldog vagyok, hogy ismét ilyen nagyságrendű támogatást tudtunk a Városfejlesztési Kft., illetve a polgármester úr hathatós támogatásával közösen Ceglédre hozni.

Bízom benne, hogy a következő pályázati időszakban is hasonlóan szép eredményekről tudunk majd beszámolni – mondta a térség országgyűlési képviselője, Földi László.

– Megint egy mérföldkőhöz érkeztünk – kezdte Takáts László. – Amikor két és fél esztendővel ezelőtt megkezdte az önkormányzat a működését, akkor célul tűzte ki a gazdaság fejlesztését Cegléden. Azt tudtuk akkor is, hogy a befektetett munka mellett pályázati segítséggel tudjuk a célt megvalósítani. Nagyon örülök, hogy ez a pályázat is támogatást kapott, s így egy hosszú évtizedek óta fennálló probléma megoldódik a városban. A kivitelezés megvalósulása után a vasúton biztonságban át lehet jutni, megközelíteni a Szűcs- és a Kernács-telepet, elérhetővé válnak az egyre erősödő és bővülő munkahelyek az Ipari Parkban – emelte ki a polgármester, aki megköszönte a pályázat előkészítésében közreműködők munkáját, külön kiemelve Földi László tevékenységét. – Azokra a szirénhangra pedig, amelyek szerint nem teszünk meg mindent a gazdaságfejlesztésért, nem erősödik a város gazdasága, annyit szeretnék válaszolni, hogy meg kell nézni, mi történik a fejlesztett területeken, mert a valóság mást mutat, mint amit mondanak – mondta Takáts László.

Egy 2014-es adat szerint a Jászberényi úti felüljárón naponta hatezer jármű halad át, miközben nincs lehetőség a felüljárón biztonságos kerékpáros közlekedésre. – Amikor épült a felüljáró, a város gazdasági szerkezete másként nézett ki, még nem volt prognosztizálható, hogy ilyen nagy lesz az ingázók száma az Északi ipari- kereskedelmi területre – kezdte a Ceglédi Városfejlesztési Kft. vezetője. – A felmérések szerint naponta mintegy 800 kerékpáros életét fogja megkönnyíteni a beruházásban megvalósuló kerékpárút. Az övezetben több mint harminc cég működik és a foglalkoztatottak száma már most is 2000 fő felett jár, ehhez jön még a Szűcs- és Kernács-telepen élők száma, mintegy 850 fővel. Ők is sokkal könnyebben tudják majd elérni a belváros szolgáltatásait – emelte ki a fejlesztés lényegét Szebeni Dávid.

A projekt jelenleg előkészítési fázisban van, az engedélyezési tervek egy része elkészült, másik részében a döntés kézhezvétele után indult el a munka. A vasúti felüljárót illetően a terv tartalmaz egy megközelítőleg 90 méter hosszú acélszerkezetű kerékpáros felüljáró építését is.

Szokolai Attila

Hasonló hírek

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A mi emberszabású judo csarnok hőseink így “öregbítik” Cegléd hírnevét… “Emberközpontú modern menedzsmentszemléletük önállóságra, felelősségre és bizalomra épül”, de mivel gerinctelen közpénzparaziták, ezért a hozzá nemértésükből fakadó károkat az adófizetőkre hárítják és belehazudnak cirka 40 ezer ember arcába: a csarnok használatra alkalmas… A pénzes vályú körüli röfögésük Cegléden “legenda”, csak ne ürítenének mindig oda, ahonnan zabálnak…

    Kérjük ezért, hogy saját érdekükben a protekció keresését mellőzzék
    https://444.hu/2017/05/18/kerjuk-ezert-hogy-sajat-erdekukben-a-protekcio-kereseset-mellozzek

    Úristen, mi mehet Cegléden?
    A helyi Városfejlesztési Kft. a honlapja főoldalán adott fel álláshirdetést, mert “junior műszaki szakértőt” keresnek. Ebben nincsen semmi furcsa, a végig teljesen konvencionális álláshirdetés legvégén, a “Jelentkezés” fejezet végében annál inkább. A szöveg ugyanis ezzel zárul:
    Felhívjuk figyelmüket, hogy a kiválasztás során hátrányt jelentő szempont, ha egy jelölt érdekében harmadik személy a Ceglédi Városfejlesztési Kft. felé megkereséssel él, lobbizik vagy bármilyen nyomást gyakorol. Kérjük ezért, hogy saját érdekükben a protekció keresését mellőzzék.
    Amint elolvastam, azonnal írtam a cégnek, megkérdezve hogy pontosan miért volt szükség erre a zárlatra. Ha válaszoltak, azonnal jelentkezem, addig marad a tépelődés. Egyébként meg mire utalhatnak ezzel?
    Update: Megjött a cég válasza, nem is akármilyen! Személyesen Szebeni Dávid ügyvezető írta, kapásból átlagos eljárásnak nevezve a sohasem látott, bizarr hirdetési szöveget. Annyira blikkfangos szöveg, hogy a szerző kérésének engedve teljes egészében közlöm:
    Köszönjük kérdését. Ez egy standard eljárás. A modern menedzsmentszemlélet emberközpontú ezenkívül önállóságra, felelősségre és bizalomra épül. Ennek része az is, hogy a jelöltek tisztában legyenek képességeikkel és saját magukban is bízzanak. Érezniük kell, hogy amennyiben jó szakemberek, nincs szükségük protekcióra. A fair bánásmód azt jelenti, hogy mindenkit képességei és teljesítménye alapján ítélünk meg. Ennek a képnek kell tükröződnie már a kiválasztás első lépésénél is, ami az álláshirdetés. Szerencsére Cegléden nem kellett befolyásolási kísérlettel küzdenünk.
    Egyetemi oktatói minőségemben is arra kérem Önt, hogy a jó példa terjesztésében legyen segítségünkre és válaszomat teljes terjedelmében közölje.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....