12.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Egy mérkőzésen múlik a bennmaradás

A labdarúgó NB II 37. fordulójában május 28-án vasárnap az NB I-be feljutni szándékozó Kisvárda otthonában lépett pályára a Ceglédi VSE. A Ceglédnek nem sikerült bravúrpontot szereznie, de még mindig él a bennmaradás reménye, mert a rivális Kozármisleny is nulla ponttal zárta a fordulót.
 
Nagy volt a tét mindkét csapat számára a vasárnapi NB II-es bajnoki mérkőzés (2:0) utolsó előtti fordulójában. Csapatunk a bentmaradásért, a Kisvárda pedig a feljutásért van nagy harcban. Sajnos, nem kezdtük jól a mérkőzést, aminek meg is lett gyorsan az eredménye. Igazából helyzet nélkül egy távolról megeresztett lövés pattant le nem sokkal Mursits előtt, akinek esélye sem volt védeni az amúgy nem túl jó lövést.
A gól után is maradt a kezdeményezés a hazai csapatnál, bár fölényük leginkább csak labdabirtoklásban mutatkozott meg, a védők mögé beívelt labdákat a védelmünk jól kezelte, így nem kellett nagy védést bemutatni egyszer sem Mursitsnak.
A félidőben felrázta magát a csapat és a második félidőben már sokkal jobban futballoztunk, mint az első játékrészben. Az 52. percben Tóth lőtt nagyszerűen kapura távolról, a labda jobb oldali kapufa belső részét találta el, ahonnan még pördült egyet, de aztán tisztázni tudtak a hazai játékosok, centiken múlott az egyenlítő gólunk. A 70. percben egy beadás után Farkas fejelhetett az ötös sarkáról teljesen tisztán, de sajnos a kapus kezében kötött ki a labda.
Hiába jöttünk fel folyamatosan és alakítottuk ki ezt a két hatalmas helyzetet, a játékvezető negyedóra alatt két sárgalappal kiállította Albert Istvánt, így emberhátrányba kerültünk. De ez sem állította meg a csapatot és a 83. percben a csereként beállt Peres beadása után Asztalos fejelhetett közelről, de talán nem jó ütemben ugrott fel, így nem is jó ponton találta el a labdát, ami így a fejéről fölé szállt.

Kitámadtunk, amiben benne volt, hogy a hazai csapat kontra támadást tud vezetni, ezt az utolsó percekben is megtették, amikor Preklet az oldalvonalnál utolérte és megelőzte Bacsát, de amikor beállt elé, hogy bedobásra fedezze a labdát Bacsa a küzdelem közben a földre lökte. Nem következett szabadrúgás, a Kisvárda vihette tovább az akciót, amiből aztán megszerezték a második góljukat.
Összességében rászolgáltunk volna egy döntetlenre, leginkább a második félidőben mutatott játékunk alapján, de nem így alakult, így vereséget szenvedtünk Kisvárdán. Mivel a Kozármisleny kikapott a Soroksártól, így az utolsó forduló előtt egyértelmű a vasárnapi forgatókönyv. A Kozármislenynek Zalaegerszegen kevesebb pontot kell szereznie, mint nekünk a Sopron ellen Albertirsán. Ami biztos, hogy a Kozármisleny nem nyerhet, mert az a mi kiesésünket jelentené. pézsé

KISVÁRDA MASTER GOOD–CEGLÉDI VSE 2–0 (1–0)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....