18.3 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Erdély mindenkit elvarázsolt…

Már évek óta azt hallgatjuk a nyolcadikosoktól, hogy a legszebb élményük az általános iskolából az erdélyi kirándulás volt. Áradoztak róla, mennyire összekovácsolta az évfolyamot, micsoda életre szóló emlék volt. Nem csoda tehát, hogy mi is nagy izgalommal vártuk, hogy a Határtalanul pályázat részeseiként öt napot Erdély csodálatos vidékein töltsünk.

A 7.b és c osztályok Bordás-Gieszné Erika néni és Turai Dénes bácsi vezetésével és Tóth Péter Lászlóné Zsuzsa néni és Etédi Zoli bácsi kíséretében indultak útnak 2017. május 15-én. A hosszú és fáradalmas útért kárpótolt a gyönyörű látvány, amely a Királyhágón fogadott bennünket. Még aznap bejártuk egész Kolozsvárt, megcsodáltuk szép templomát, majd elfoglaltuk szállásunkat Szovátán. Vacsora után sétáltunk a Medve-tó partján.

Másnap korán reggel a parajdi sóbányába látogattunk, amely lenyűgözött mindannyiunkat. Korond érintésével Csíksomlyó felé utaztunk, ahol felmásztunk a híres dombra, ahol pünkösdkor többezer zarándok vesz részt a búcsúi szentmisén. Fáradtan és kimerülten érkeztünk meg Tusnádfürdőre, ahol a következő három éjszakát töltöttük.

A harmadik nap remekül kezdődött, a gyönyörű Szent Anna tó partján rengeteg fényképet készítettünk. A torjai büdös barlangot mindenki izgatottan várta, rászolgált a nevére, tényleg nagyon büdös volt odabent. Kézdivásárhely főterén és a Gábor Áron múzeumban több mint kétszáz népviseletbe öltöztetett baba nyűgözött le minket. Nyergestetőn pedig még a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Leánykarának kopjafáját is felkutattuk, jó volt az ismerős kiírást látni.

Csütörtökön Sepsiszentgyörgy után Zágonba érkeztünk, és lelkesen szurkoltunk a fiúknak, akik nagy küzdelemben 5:3-ra legyőzték fociban a helyi iskola csapatát. Az esti búcsúbulin krimi-est volt, nagyon jót játszottunk, együtt sírtunk és nevettünk. Tényleg igaza volt elődeinknek, új barátságok születtek, örömteli pillanatokat éltünk át.

Pénteken hazaindultunk Segesvár érintésével, megkoszorúztuk a csatatéren Petőfi emlékhelyét, majd a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Gyermekotthonának mindennapi életébe pillanthattunk be, és átadtuk az összegyűjtött adományokat. Életünk eddigi legszebb élményével és sok új baráttal gazdagabban tértünk haza éjjel Ceglédre.

Hálásan köszönjük tanárainknak és mindenkinek a felejthetetlen napokat!

Kádas Nikoletta és Molnár Sára 7.b

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...