Június van, száll a nyárfa szöszös termése, egyes helyeken a fehér vattatömeg beborítja a talajt. Ilyenkor mindig vita indul a nyárfákról. Van, aki szerint ki kell vágni, és más fával pótolni, mások pedig azt mondják, a nagy lombú, igénytelen fa kifejezetten hasznos, mert árnyat ad, és sok port felfog. Nézzük, mi az igazság…
A közhiedelemmel ellentétben állítólag szöszös termése nem allergén, a vattája tiszta cellulóz! Viszont e cellulóz nagy tömegben rendkívül gyúlékony, ezért vigyázni kell vele; de direkt módon a nyálkahártyát is irritálhatja, pl. a szembe jutva is kellemetlenségeket okoz. A szálló portól ugyan megóv, de kifejezetten allergiát okoz a rá tapadó pollenek miatt.
Ahogy tapasztaltam jó egy hónapig, a “komenista szöszfa“ az idén is jól termett. Egykor elzárva a kapitalizmus áldásaitól, a hadiiparnak kellett az olcsó cellulóz, jól fizettek érte – így értelmetlen volt válogatni a fafajok magvaiban, facsemetékben, mint ahogy most is. Akkor azt választhattuk, amire adtak telepítési támogatást, ma pedig amit a tőkések rendelnek. Faügyben – pikírt módon – egy erdészbotanikus barátom úgy fogalmazott: „a Nivea krém és a cellulóznyár maradt a múltból.” Szerintem ez kissé túlzó, mint oly sok más.
Mi ennek a cellulóznyár favorizálásnak a gyökere Cegléden? 1971-et írtunk. A Magyar Rádió 20-as stúdiója beszélgetést hirdetett Ceglédre, fiatal szakemberek bevonásával. Egy kiváló moderátor riporternő alig győzte csitítani G. Tamást, aki oly hevesen érvelt a cellulóznyár mellett, hogy B. Benő inkább egyetértően hallgatott, Tamás szabta meg így az irányt. Magam – nem téesz-es lobbistaként – a kutatóműhelyemet is támogatóan próbáltam szólni. De csak egyszer tudtam normális időtartamra szót nyerni. A véleményem lényege az volt, hogy botrányos, hogy az ugyeri és csemői homokon a szőlőt, a gyümölcsöt (főleg a sárgabarackot és faepret) irtják a nyárfások telepítéséhez. Akkor is, azóta is – a telepítési támogatás megszerzése volt a biztosíték gazdaságoknak, ma meg a vállalkozásoknak.
Persze, lehet emiatt dühöngeni ellenérdekelt feleknek, de szelíden megjegyzem, mint aki 1971-ben a homoki nyárfások kritikusa is voltam, sosem kaptam segítséget és bátor támogatókat. Megjegyzem azt is, hogy azt telepítenek az emberek földjeikbe, amire adnak engedélyt. Így ha az indulatokat vállaló gazdák megnéznék, mire van ma telepítési lehetőség, csodálkoznának. Meglepve vennék tudomásul, hogy a Nivea krém mellett, tényleg a mai szakmailag körülbástyázott hatalom, a régi – esküdt ellenfelének környezetkárosító rögeszméit dédelgeti tovább.
Nézzük csak meg a természetvédelem mai helyzetét, a Natura 2000-ben megcsúfolt gyepfelújításokat. Észak-Bácskában arra adtak támogatást, hogy felújítsák a gyepet, amit talán még Szvatopluk lovai is legeltek. A felszántott gyepet bevetették és azóta egérárpa, tarackbúza, betyárkóró, selyemkóró, átoktüske szépen terem ott. Mindezt egy neves biológiai kutatóintézet végezte el jó pénzért, végezve az ősgyeppel is!
S mire szolgált a iugerumos birtokocskák (Ugyerben) szőlője, gyümölcsfái? A szegény boldogulására. Aki mondataimat félre akarja magyarázni, teheti ugyan, de azért előbb olvassa el, a kecskeméti Forrásban (1971. 3 (4): 42-46.) megjelent, Zoltán Zoltán szociográfiájában, majd a Bizakodó Alföld II. kötetének 49-63. oldalain szereplő gondolatokat. Szőlő, vagy cellulóznyár? (1976) címen szerepelt e beszélgetés fejezete, amelyben Jeremiás voltam. Talán ennyi elég is történeti szociológiából, meg a véleményváltó, agyon manipuláló világunkról.
A szöszfának is mondott cellulóznyár akkor mi fán terem? Hibridfaj, amelyet gyors növekedése, magas fahozama miatt szikesedő talajokon túl, futóhomokon és folyómenti területig érdemes ültetni. Persze, nem korlátlanul. A hazai erdészeti tudomány sem egységes a megítélésében, legalábbis a területi hasznosítás tekintetében. Nemrégiben Erdős László erdőmérnök írt hosszabb tanulmányt az Agrárágazatban a cellulóznyárról is; kérdésként veti fel a földhasználat esetleges módosítását: kell-e, vagy sem.
Közben olvasóit időutazásra is hívta a cikkíró. Egy korábbi tanulmány 250 ezer hektár 17% feletti lejtős és erodált területről, 150 ezer hektár szanált szőlő és gyümölcsösről és 400-600 ezer hektár alacsonyhozamú szántóról beszélt. Az alternatívák közt döntően az erdőtelepítés szerepelt, mint iparifa, energetikai célú faültetvény, vadász- és pihenőerdő, továbbá halastavak és víztározók létesítése vonatkozott. Javaslatának alapjául a szőlő- és gyümölcstermelő állami gazdaságokban, téeszekben a cellulóz-nyár telepítések kedvező gazdasági eredményei szolgáltak. Természetesen az EU-tagság folytán új körülmények adódtak, de helyes azonban ökológiailag megalapozott gazdálkodást a magunk számára meghatározni, olykor csábító körülmények közepette. Érdekes az Erdős László cikkéből származó cellulóznyár felvásárlási árakat idézni, ami a nagy érdeklődést magyarázza. Rönkből 5 db köböz 1 m3-t, felvásárlási ára 175 EUR, szíjácsmart faanyagként már 412 EUR/m3.
Miközben sorakoztatja az ökológus-botanikus a pro és kontra érveket, elered a „cellulóz-hó”, vastagon befedve mindent. Most amikor már a genetika tud fehér és kék gyümölcsű szamócát előállítani, meg lila sütőtököt, jó lenne létrehozni nagyhozamú, meddő cellulóznyárfát is. De nem úgy, mint Tokaj-Hegyalján a kivágott szőlő (!) helyén a bodzát, itt meg elfeledve, hogy volt egy jelentős homoki szőlő-gyümölcs kultúránk. Tápiószőlős hajdani híres epreskertjeit visszahozta, mert náluk az nyújt legtöbb hasznot és foglalkoztatást.
ESDÉ
Fotó: SD fotók
