25.6 C
Cegléd
2026. július 21. kedd
spot_img

Hódító gyógyítók

Kórházi csapatunk  – a Hódító gyógyítók – nem lazít. A Balaton körbefutása után Tiszakécskén 7-14-21 km-es távokat teljesítettünk, a K&H Maratonváltóban, Budapesten szintén részt vettünk, legutóbb július 5-én az Ultratiszató verseny keretében 111 km-t futottunk a Tisza-tó körül. Mozgásban vagyunk…

„Egy mindenkiért, mindenki egyért!” A klasszikus mondás tökéletes megvalósulását bizonyítja csapatunk. Versenyek sorozata igazolja, hogy a CSAPAT egyre tökéletesebben működik, az akadályokat együtt, közösen tudjuk megoldani, helyettesítjük, biztatjuk egymást, lélekben egyek vagyunk. Ugyanakkor helyt adunk és büszkék vagyunk az egyéni teljesítésekre, fejlődésre, célkitűzésekre. Mindez hozzájárul a csapatteljesítmény javulásához is. Ősszel több társunk tudatosan készül első félmaratonjának lefutására, együtt drukkolunk, hogy sikerüljön. Az év végére Hódító Gyógyítók minden tagja félmaratonista lesz! Óriási eredmény!

Terveink? Lehetőség szerint még több versenyen részt venni, egyre jobb eredményt elérni, a csapatszellemet még magasabb szintre emelni, közösségi programokká,  baráti összejövetelekké alakítani az együtt készülést,  edzéseket, …és minél több tavat körbefutni, …jövőre külföldön is!

Dr. Bálint Zoltán

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...