Pénteken délután csörgött a telefonom, egy barátnőm hívott sírva: „Baj van, szerelmes lettem egy férfiba, aki nem a férjem. Én nem ezt akartam, én boldogan szerettem volna élni a férjemmel, közös programokat, kirándulásokat, beszélgetéseket, öleléseket akartam vele megélni. Komolyan gondoltam a holtomiglan, holtáiglan fogadalmunkat, de elszürkült minden, jöttek a hétköznapok, amiben nem volt ő meg én, csak mi a család, a gyerekkel. Szeretem nagyon a lányom, ezt te is tudod, de szükségünk lett volna arra is, hogy csak mi legyünk ketten a párommal. Hogy kettesben kiránduljunk, hogy tápláljuk a szerelmünket. Most is ezt akarom, de már nem vele, és ez borzasztó, mert mást szeretek és az érzéseim ellen nem tudok tenni. Ez az érzelem erősebb, mint én. Éreztem, hogy nem működik tökéletesen a kapcsolatunk, tudtam a gyenge pontjait, de nem szóltam, mert nem akartam konfliktust”.
A rám zúduló szavak hidegzuhanyként hatottak. Három éve hasonló problémával szembesültem feleségként, azzal a különbséggel, hogy nem én lettem szerelmes. Egy dolgot tudok, ha rózsaszín a köd, nincs mit tenni, a szerelemmel nem lehet harcolni, annyira erős érzés, de minden kapcsolatban van egy olyan pillanat, amikor még csak baj van, amit meg lehet, meg kell oldani.
Kedves Olvasók, ha úgy érzik, hogy problémák vannak a kapcsolatukban, akkor mindenképp üljenek le a párjukkal és beszéljék meg azt vele! Lehet, hogy veszekedés, sértődés lesz a vége, lehet, hogy sokszor neki kell futni a probléma megoldásának, mire minimális változás bekövetkezik, de mindenképp megéri, mert így megmenthető a kapcsolat. Az elfojtott problémák szó szerint fojtogatják azt, aki el akarja temetni, annyira rátelepedik, hogy a végén menekülni akar az adott helyzetből, nem egyszer a családjából. Ilyenkor elég egy jó szó, egy kedves mosoly és máris beindulnak a hormonok, a fojtogató helyzetből a szerelem csodálatos mezejére lép a szenvedő fél.
Azt kell hogy mondjam, nem ítélkezve, hogy az adott pár mindkét tagja hibás, az is, aki elhallgatta a problémákat és az is, aki okozta. Persze mindkét fél számára tudok mentséget. Aki a problémát okozza, sokszor nem is sejti, hogy a másik szenved. (Ilyenkor mondhatnánk, hogy ennyire nem ismeri a társát, hogy nem veszi észre azt, hogy a másik szenved? Sokszor észreveszi, csak talál rá kifogást, mentséget, vagy éppen a másik letagadja a problémát.)
Az pedig, aki valami miatt szenved egy kapcsolatban, az sokszor éppen a konfliktust, a vitát akarja elkerülni, nem is sejtve, hogy ezzel nagyobb bajt okozhat, mint azzal, ha őszintén elmondja, hogy mi nyomja a lelkét. Mindenkit arra szeretnék biztatni, hogy egy adott gondot, bajt, zavaró gesztust, mondatot vagy bármit, amit negatívan él meg a kapcsolatában, azt tegye szóvá, beszélje meg a társával, hiszen ebből ért a másik. Én magam sem veszem észre, hogy néha milyen bántó a stílusom, fel sem tűnik, de ha a párom visszakérdez, hogy ezt miért így mondtam, vagy tettem, akkor azonnal szembesülök azzal, hogy akaratomon kívül megbántottam őt. Ilyenkor nem magyarázat az, hogy „ilyen vagyok”, figyelnem kell és éppen ezért jó, hogy van, aki tükröt tart vagy szóvá teszi, ha valami félreérthető. Egy-egy probléma sokszor nem is probléma, pusztán félreértésen alapul, de ha ezeket a félreértéseket nem tisztázzuk/tisztázzák azonnal, akkor felgyülemlik és eltávolít a másiktól. Beszélni, beszélni, beszélni! Én ezt tudom tanácsolni.
Gary Chapman amerikai párkapcsolati szakértő véleménye szerint minden kapcsolat megmenthető, egy kérdéssel: „Mit tehetek érted….?” A mondat második felét szabadon befejezhetjük: Mit tehetek érted, hogy boldog legyél? Mit tehetek érted, hogy jobban érezd magad? Mit tehetek érted…? Ha úgy érzik, hogy még nem késő, kérdezzék meg a párjuktól, hogy mit tehetnek érte. Ha boldoggá teszik őt, akkor ő is viszonozni fogja ezt a gesztust és megadja mindazt, amire szükségük lehet. Véleményem szerint ez addig él, míg be nem lép a kapcsolatba egy újabb szerelem. Bizonyos szakértők szerint még innen is megmenthető egy kapcsolat, de ennek nagy ára van. Nem kétlem, de utána már semmi nem lesz ugyanolyan.
Még egy tanulsága van a történetnek. Az újabb szerelem ugyanazokat a buktatókat hordozza, mint a régi. Itt is lesznek szürke hétköznapok és szőnyeg alá söpört problémák, ha mindent ugyanúgy folytatunk, mint előtte, akkor csak a vágyunk tárgya változik, de a kapcsolatnak ugyanaz lesz a vége. Figyeljünk oda a kapcsolatainkra! Figyeljünk oda az életünkre!
Kis Erzsébet
