5.6 C
Cegléd
2024. április 17. szerda
spot_img

Ünnepi Magyarok Kenyere Program Cegléden

Idén augusztus 20-án a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Pest megyei szervezetének köszönhetően egy különleges országos rendezvénynek, a Magyarok Kenyere programnak ad otthont Cegléd városa.

A Magyarok Kenyere program egy kulturális, szociális, jótékonysági kezdeményezés, amellyel magyar gyermekeket segítő szervezeteket támogatnak, határon innen és túl. A programsorozat és ennek a megünneplésének az ötletgazdája Dr. Korinek László jogász, akadémikus, kriminológus volt. A kezdeményezés 2010 óta egyre népszerűbb, és egyre többen csatlakoznak ehhez a nemes célhoz. A program során a magyarlakta területekről nemzeti összefogással búzagyűjtés történik segítőkész adományozók által. 2016-ban 515 tonna búza gyűlt össze, 147 segélyszervezet kapta meg, az adományok pedig 78 609 rászoruló gyermekhez jutottak el.
A program minden évben négy esemény köré szerveződik.

Először az aratás, majd annak a végeztével a búzagyűjtés, megyénként 5-6 helyen, az ún. gyűjtő pontokon. Augusztus elején következik az összeöntés, amelyet eltérő ceremóniákkal ünnepelnek. Az összegyűjtött gabonából félzsáknyit eljuttatnak az összeöntés ünnepi székhelyére. 2017-ben augusztus 13-án ünnepélyes keretek között a Veszprém megyei Nemeshany településen, a Csizmadia Vízimalomban öntik össze a búzát. Az összeöntés után itt őrlik össze az összegyűjtött búzát, amelyből elkészül augusztus 20-ra a Magyarok Kenyere. A megmaradt búzát szétosztják.

A harmadik ünnep augusztus 20-án Szent István napján van. Ez az egykori új kenyér ünnepére hasonlít, azzal a különbséggel, hogy a liszt a már előzőleg összegyűjtött búzából származik. A kenyér alapanyagába a sót az erdélyi Parajdról hozzák, a vizet a Tisza kárpátaljai forrásából, a kovász pedig ebben az évben a horvátországi magyar településről, Szentlászlóról kerül a kenyérbe.
Az eseménysorozat november 19-én, Szent Erzsébet napján zárul. Ismerve Szent Erzsébet életútját és legendáját, ekkor kerül sor a rászorultaknak a kenyér és a liszt kiosztására.

Még a kezdetkor, 2011-ben elküldtek 6 tonna lisztet Böjte Csabának, aki könnyes szemmel ezt ígérte:
„Ezt a lisztet én gyermekmosolyra és magyar szóra fogom átváltani.”
Akinek van, ilyenkor jelképesen letör egy darabot a kenyeréből, hogy a rászorultaknak odaadhassa. Legyen most is ez a mottó, és aki teheti, látogasson el a kenyérszentelésre és jelenlétével támogassa ezt a nemes kezdeményezést.

2017. augusztus 20. 17.00 Szabadság tér
Magyarok Kenyere program
Kenyérszentelés a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Pest megyei szervezetének közreműködésével.
Fellépnek: Patkós Irma Művészeti Szakközépiskola diákjai; Cegléd Néptáncegyüttes

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...

15 éves a Nia játékbolt

Idén 15 éves a Nia játékbolt Cegléden, ahol csaknem...