16.8 C
Cegléd
2025. július 8. kedd
spot_img

Helyére került a felújított Arany-pad

A mai napon mindenki örömére gondos kezek visszahozták a Hősök terére az Arany- padot, mely ismét a közterület egyik ékessége lesz. A padot szépen felújították, és felállították eredeti helyén. A történelmi pillanatban osztozott a helyszínen Nagykőrös polgármestere, Dr. Czira Szabolcs is, aki naponta több alkalommal is kilátogat az immár szemet gyönyörködtető Hősök terére, melyet a város önerőből újít fel.

Régen ilyen is volt:

Az Arany emlékpad pontosan annak a szobának a helyen áll, ahol 1851-ben egy ködös őszi estén Mentovich Ferenc baráti házában megszállt Arany János.
Aranyt a kőrösi református egyháztanács hívta gimnáziumi professzornak. Mentovich Ferenc első felkérő levelére Arany még nemet mondott, de a kedvező feltételek hatására mégis elhatározta, hogy családjával a kisvárosba költözik. Első itteni látogatásakor Arany Mentovichnál, későbbi tanártársánál szállt meg.

A fenti felvétel 2006 augusztusában készült. Forrás: Törös László: A nagykőrösi Arany emlékek katalógusa. = A nagykőrösi művelődés hármas kis tüköre. Nagykőrös, 1935

Később, 2012-ben felújították ugyan, de azóta ismét repedések keletkeztek rajta, ráfért az újbóli rekonstrukció.

További képek itt érhetők el…

nagykoros.hu

Mentés

Mentés

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...

Végleg eltűnt a „Köd jelenti” Facebook-oldal

Törölte a Facebook a közel 40 ezres követőtáborral rendelkező...

Erre nincsenek szavak

„Péntek este 8. Erre nincsenek szavak.” – Olvasói fotó...