24.9 C
Cegléd
2026. július 1. szerda
spot_img

Újabb három pontot szerzett a CVSE

Hétközi fordulóban fogadtuk az ETO FC Győr csapatát Albertirsán. A rengeteg rutinos játékossal felálló győri csapat ellen várható volt, hogy küzdelmes mérkőzést fog vívni a csapat és így is alakult.

A Győr a mérkőzés elején jól kezdett, többet birtokolta a labdát, de komolyabb lehetőséget ennek ellenére nem tudtak kialakítani egészen a 12. percig, amikor Kabát lőtt távolról, Albert pedig a kapu torkából fejelte ki a labdát.

A mi első komolyabb helyzetünkre a 13. percig kellett várni, amikor Damásdi adott be a jobb szélről Asztalos elől pedig nagyot mentettek a védők. A félidő legnagyobb helyzete Kabáté volt, aki a 27. percben telibe rúgta a kapufát 5 méterről.

A 39. percben azán Gyagya szabadrúgásával megszerezte a vezetést a Győr, de második félidő utolsó percében Damásdi egyenlített. A csapatok döntetlennél vonultak az öltözőbe.

A második félidő úgy indult, ahogy az első, gyengécske győri lövéssel. Ezután pedig már nem úgy alakultak a dolgok, ahogy az első félidőben. Kiegyenlítődött a játék, sőt veszélyes ellentámadásokat vezettünk. Damásdi és Asztalos előtt is adódott lehetőség, de a félidő egyik legnagyobb helyzete ismét a Győr előtt adódott, de a jobb kapufa helyett most a felsőlécet találta telibe a vendégjátékos.

Innen pedig következtek az életveszélyes kontrák, az egyikből a csereként beállt Farkas János futott el, eltolta a labdát a kapus mellett, aki el is ütötte a lábát, de a játékvezető nem adott tizenegyest, sőt sárga lapot adott Farkasnak.

Farkas pedig méltóképpen vett revansot, amikor Peres centerezése után a kapuba passzolta a labdát a 84. percben, amely a győzelmet eredményezte.

Zsinórban harmadik győzelmünknek köszönhetően kilenc ponttal az ötödik helyre léptünk fel a tabellán. De tisztának kell maradnia a fejeknek és dolgozni tovább, vasárnap következik a Zalaegerszeg idegenben, ami egy nagyon nehéz mérkőzés lesz.

Kezdőcsapat:
Mursits – Valkovszki, Nánási, Preklet, Farkas A. – G. Bíró, Törtei – Damásdi, Asztalos, Peres – Albert

Cserék:
Valkovszki helyén Virág (’54. p.)

G. Bíró helyett Farkas J. (’75. p.)
Peres helyett Hujber (’86. p.)

Gól:
Damásdi (’45. p.)
Farkas J. (’84. p.)

Kőházi Ádám
videó: ctv

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...