20.6 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Pontot szerzett Siófokon a CVSE

A rajtnál kicsit beragadtak a ceglédi legények, ami egy gyors lehetőségben, illetve egy szerencsére öngólban mutatkozott be az első öt percen belül. De aztán szerencsére elkezdett ébredezni a csapat, Hujber már a hatodik percben egy lövéssel jelezte, hogy mi is meccsben vagyunk.

Onnantól kezdve átvettük az irányítást, többet birtokoltuk a labdát és vezettük a támadásokat, de a jól védekező hazai csapat rendre megakadályozta, hogy helyzet alakuljon ki. Egészen a 22. Percig, amikor ismét Hujber lőtt egyet, Balajcza pedig nagyot védett, amikor az alsósarokból ütötte ki a labdát, amire Szilágyi rácsapott és a kapuba lőtte, de sajnos lesről, így ezt a gólt is érvénytelenítette a játékvezető.

Az első félidőben még két komolyabb lehetőségünk volt, az egyiknél Farkas András fejelt fölé közelről Törtei szöglete után, a félidő legvégén pedig először Farkas János lövése pattant veszélyesen szögletre egy hazai védőről, majd a szöglet után a lepattanó labdát Szilágyi emelte át a kapuson egy esernyő csellel, de végül mentettek a védők, a szögletet pedig már nem engedte elvégezni a játékvezető.

A második félidő legelején Peres, Szilágyi és Farkas János volt a főszereplő egy tetszetős támadás során, de Farkashoz nem jutott el a labda, a védő kifejelte előle.

A játékrész további részében is uraltuk a játékot, de jól zárt a siófoki védelem, akiknek ugyan volt több veszélyes ellentámadása, de szerencsére mindet időben megállította a védelmünk. A labdabirtoklási fölény ellenére a 71. percben volt a következő helyzetünk, amikor Törtei ment el szépen a bal oldalon, talán kapura is lőhetett volna, de átívelt a hosszú oldalra, ahol érkezett Damásdi, aki kapásból lőtt, de sajnos nem jól találta el, így fölé ment a labda.

A 82. percben megint Damásdi volt, aki megnyerhette volna a mérkőzést, de sajnos a tizenhatosról eleresztett lövése nem sokkal, de fölé szállt.

A csapat tehát egy ponttal gazdagodott a siófoki túra után és megőrizte helyét a tabella tizedik pozíciójában.

Kezdőcsapat:
Mursits – Valkovszki, Preklet, Farkas A., Törtei – G. Bíró – Peres, Hujber – Damásdi, Farkas J., Szilágyi

Cserék:
Farkas János – SzabóŰ
Peres – Majoros

Kőházi Ádám
(Fotó: cegledfoci.hu, a kép korábbi felvétel.)

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....