4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

„Ütős sportnap” és felnőtt sportdélután a Törökben

Az Európai sporthét, és a Magyar Diáksport napja városi rendezvényeihez csatlakozott a Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola is. Több éves hagyományt követve került megrendezésre az iskola tornatermében az „Ütős sportnap”. A Cegléden is ismert ütős sportágak közül az idén az asztalitenisz került a fókuszba. A Szuperinfó CVSE Asztalitenisz Szakosztálya részéről Gergye Zoltán szakosztályvezető- edző és tanítványa, Tótin Kristóf mutatta be a sportág alapjait a mintegy 300 fős közönségnek. A bemutatót követően 3 sportágban kellett feladatokat teljesíteni a résztvevőknek: pingpong párost kellett vívni a „törökös” tanárpárok ellen, tollaslabda adogató és ügyességi feladatokat, jégkorong kapura ütést és ügyességi páros feladatokat teljesíthettek. A kevésbé agilis tanulók ütős sportági tesztet töltöttek ki ezzel egy időben, míg mások mintegy 100-an a városi rendezvényen futottak, tájékozódási kört teljesítettek, sport témájú filmet néztek, illetve más állomásokon sportoltak. Mindezekért pontokat szereztek, amiket az osztályok -és vendég iskolák csoportjai- helyezésekre és jutalmakra válthattak. A délelőtti programot követően az intézmény összdolgozói köre számára pedig sportdélutánt tartottunk. A rendkívül hangulatos egész napos eseményen összesen mintegy 500 diák, és 50 felnőtt vett részt.

Orosz Tamás, szervező tanár

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....