14 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Krókuszok a Közgázból

Iskolánk, a CSZC Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 9/Ny osztálya a 2017/18-as tanévben felvállalta a nemzetközi Krókusz Projektben való részvételt. Az ezredfordulón Írországból induló, EU finanszírozta programot hazánkba a Szembenézés Alapítvány hozta el 2016-ban, azzal a céllal, hogy a holokauszt tanulmányozásán keresztül is segítse a fiatalok toleranciára nevelését. A programhoz csatlakozó fiatalok virágültetéssel (sárga krókuszok/sáfrányok) emlékeznek a holokausztban meggyilkolt 1,5 millió társukra és ehhez kapcsolódó, saját maguk megtervezte projekttel készülnek a magyarországi áldozatok áprilisi emléknapjára. A munka során megszerzett tapasztalataikat, eredményeiket pedig megosztják a világhálón a többi európai ország résztvevőivel. Az ismert közösségi oldal The Crocus Club csoportjába képeket, eseményeket, gondolatokat töltenek fel miközben idegennyelv-tudásukat is fejlesztik. Idén 26 településről 42 magyar iskola csatlakozott a kezdeményezéshez, több mint ezer diák részvételével.

A virágoknak megfelelő helyszínt keresve merült fel az ötlet, hogy a ceglédi zsidó imaház eléggé elhanyagolt udvarát kellene rendbe tenni. Ötletünk megvalósítását Dr. Steiner András is felkarolta. Diákjaink ezen a kis területen alakítottak ki egy virágágyást és azóta lessük a fejleményeket, ha rövid és nem túl hideg lesz a tél, akár már január végén, február elején kibújhatnak a kis virágok. A munka előkészítésében nagy segítséget nyújtott nekünk Gombár Tibor, iskolánk munkatársa, aki egy alapos fűnyírással tette alkalmassá a terepet a kertészkedéshez. A projekt során azt tervezzük, hogy a ceglédi zsidó iskola múltját kutatjuk fel, és ha megfelelő mennyiségű anyagot találunk egy kis kiadványban is emléket állítunk a gyerekeknek. Keressük a lehetőségét, hogy esetleg egy emléktáblát is állítsunk. A munka során tanteremszínházi programot is tervezünk, találkozót szerveznénk holokauszt-túlélővel, a témához kapcsolódó ifjúsági regényeket, memoárokat dolgozunk fel és persze különböző tananyagok elsajátításával a történelem órákon ismerkedünk az eseményekkel.

Iskolánk honlapján is követhető lesz a munkánk, ott dokumentálni fogjuk a virágok sorsát és beszámolunk rendezvényeinkről.

Kovácsné Gergencsik Irén
történelemtanár

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...