18.4 C
Cegléd
2026. augusztus 10. hétfő
spot_img

Bronzos birkózók

Szombaton a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium tornacsarnokában került megrendezésre a serdülő szabadfogású országos bajnokság. A megmérettetésen 145 birkózó küzdött meg a 13 bajnoki címért. A Ceglédi VSE TS Integral 13 fővel képviseltette magát ebben a korosztályban. A ceglédiek egy ezüst és három bronzéremmel zárták a versenyt. Ezzel az 51 szakosztály közül a negyedik helyen végeztek a csapatversenyben az ESMTK, Diósgyőr és FTC mögött.

Eredmények
35 kg 3. Rafael Dániel
38 kg 3. Rehor Levente
46 kg 2. Katona Zoltán
50 kg 3. Komáromi Viktor

Vasárnap Kaposvár adott otthont a 2017. évi szabadfogású utánpótlás csapatbajnokságának, tizennégy szakosztály részvételével. A bajnokság nem jó előjelekkel indult Cegléd szempontjából mert három versenyző sérülés és műtét miatt kénytelen volt kihagyni a versenyt, egy versenyző pedig hasmenéssel küzdött. A ceglédiek az első fordulóban az Érd csapatával egy nagyon szoros, kiélezett mérkőzésen 19-19-es döntetlent ért el. A több tus győzelemnek köszönhetően a ceglédiek jutottak tovább. A második fordulóban a címvédő Dorog csapata következett ahol már egy magabiztosabb győzelemmel 27-12 arányban jutott tovább a Cegléd. Az elődöntőben a szabadfogású Csepel csapata következett. Ezen a mérkőzésen az esélyesebb Csepel 34-5 arányban győzött és jutott a döntőbe. Egy mérkőzést sikerült csak nyerni az 58 kg-ban, ahol Török Tamás a szabadfogású kadet EB., VB. bronzérmes ellenfelét 5-2 arányban győzte le a saját fogásnemében. A bronzmérkőzéséért a másik ág vigaszág győztesét az Abony csapatát 34-10 arányban múlta felül Cegléd. A bronzéremért a Kecskemét csapatával mérte össze a tudását Cegléd, ahol 24-12-es ceglédi győzelem született. Ezzel a Cegléd a kötöttfogású bajnoki cím után szabadfogásban is felállhatott a dobogó harmadik fokára.


A bronzérmes csapat tagjai:
Kecskeméti Dávid, Baliga Marcell, Török Tamás, Tóth Levente, Kovács Árpád, Kovács Béla, Dömök Péter, Mohella Flórián, Bartáky Marcell és Deák Martin
Edzők: Kovács Béla, Pap Attila, Pap Ferenc

A csapatbajnokság végeredménye:
1. Csepel
2. ESMTK
3. CVSE
4. KTE
5. Tatabánya
6. Abony

Pap Ferenc

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...

A 21. századi munkahelyek átalakulása: Új lehetőségek és kihívások

Az utóbbi évtizedekben a munkahelyek világa jelentős változásokon ment...

Hogyan formálja át a vállalkozásokat az AI?

Az utóbbi években a mesterséges intelligencia (AI) hihetetlen gyorsasággal...

Hogyan és mivel fújjuk a szőlőt?

A szőlő ápolása állandó figyelmet igényel, hiszen számos külső...

Jobb forma, jobb egészség fehérjével

A mai rohanó világban gyakran alig jut idő arra,...