6.7 C
Cegléd
2025. november 16. vasárnap
spot_img

Elfogadhatatlan az új nyomvonal

Újabb közleményt adott ki az Erős Vidék Mozgalom a Cegléd ugyeri részén áthaladó 400 kV-os távvezeték építése kapcsán. A civil összefogás nem fogadja el azt az elvi nyomvonalat, amelyet a MAVIR javasol, helyette továbbra is lakatlan állami földeken keresztül haladó nyomvonalat tartanak elfogadhatónak.

„Politikai megegyezés eredménye az elvi nyomvonal, melynek kialakításában a civilek nem vehettek részt, csak – a saját bevallásuk szerint – szakmaival hozzá nem értő politikusok!
Problémáink a MAVIR elvi nyomvonalával:

1. A Gerje ceglédi partján sorakozó tanyák továbbra is ugyanolyan távolságban maradnak a távvezetéktől, annak távolsága elhanyagolható mértékben változik.
2. Zöldhalom Mikebudai úti tanyasorához elfogadhatatlan közelségbe kerül a vezeték!
3. Tájképvédelmi szempontból nem történik változás.
4. Az elvi nyomvonal több száz méteren tőzegesen haladna a térkép szerint, ahová véleményünk szerint nehéz lesz ekkora oszlopoknak alapot készíteni, ilyen széljárta területen!
5. Az első négy pontból egyértelműen kiderül, hogy ezen a területen a nyomvonalváltozás semminemű pozitívumot nem hordoz magában! Nem a probléma megoldása volt a MAVIR elsődleges célja.
6. A nyomvonal kezdeti, és nyársapáti szakasza változatlanul hagyva továbbra is nagyon sok tanyát érint, ugyanúgy, mint a megmaradó ceglédi szakasz.
7. Mindezekből számunkra az következik, hogy a MAVIR időt húz, kockáztatja a projekt megvalósulását, jelentős nemzetgazdasági károkat okozva!

Jó, hogy a MAVIR belátta, hogy hiba volt a lakott területekre tervezni, de ez nem megoldás, nem alternatíva! Kérjük vegyék figyelembe javaslatunkat és kérjük, hogy az új nyomvonal a lakatlan állami területeken keresztül kerüljön kialakításra!” – fogalmaz a közlemény.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Kutyás” képviselőjelölt

Újabb jelölt mutatkozott be a közösségi médiában, aki országgyűlési...

Új P+R parkoló Nagykőrösön

Elkészült és már mindenki számára használható az új P+R...

Második városi grundbirkózó bajnokságot

Pénteken második alkalommal került megrendezésre a Városi Grundbirkózó Bajnokság,...

Teljes fennakadás a vasúton

Kedden kora este Cegléd állomás Szolnok felőli végén egy...

Két ember életét vesztette

Halálos közúti baleset történt vasárnap este a 3121-es úton,...