A postásság az egy szakma, azt nem szabad félvállról venni. Van, amelyik postás komolyan veszi szakmáját, reggel, hajnalban ébred és megy kézbesíteni és késő délután, mire végez már este van. De vannak olyan postások is, akik félvállról veszik munkájukat, csak szétszórják a kézbesítendő anyagot és rohannak a másodállást elvégezni. Tapasztalatom szerint erről azonban nemcsak ők tehetnek, hanem a munkaadójuk is.
Kezdjük onnan, hogy a Magyar Posta vezérkarában sincs egyetértés. Októberben például egy sajtótájékoztatón a vezérigazgató-helyettes még azt állította, hogy felkészültek az ünnep előtti négy-öt heti karácsonyi csúcsforgalomra. November 15-től viszont a posta már korlátozta a csomagok feladását, majd helyesbítettek, hogy ez a korlátozás nem érinti a lakosságot – erre azért kíváncsiak leszünk.
Na, de térjünk vissza a ceglédi postásokhoz. A mi körzetünkben hosszú ideig volt egy postás, aki nagyon becsületesen dolgozott, mindenkit személy szerint ismert, volt ideje mindenkivel elbeszélgetni, mindenkihez volt egy jó szava, ha valaki nem volt otthon, felhívta telefonon és visszament hozzá. Valószínű, hogy őt ki is használták, mert ha valamelyik postás nem akart olyan helyen dolgozni, ami nem volt neki elég „kulturált”, őt küldték oda helyettesíteni. Több éves becsületes munka után, amit mindenki elismert a körzetben, ez a postás felmondott és most már másik postán dolgozik, mert szeretett szakmáját azért nem adja fel.
Mi van most a körzetünkben? Állandó postás nincs, minden héten más helyettesít. Az egyik héten jött egy postás és helyismeret híján délután 17 órára alig bírta széthordani a küldeményeket. A következő héten egy olyan postás volt, aki úgy oldotta meg a problémáját. hogyha valakinek a postaládájába nem fért bele a küldemény, keresett a közelben egy olyan postaládát, amibe belefért. De volt olyan is, ha nem találta a címzettet, a következő adódó postaládába süllyesztette, hogy keresse meg az a lakó a címzettet. Az egyik héten egy motoros postás száguldozott végig az utcákon és hiába volt kiírva a postaládára, hogy hol kell csöngetni, kiállította az értesítőt – amire azonban a keresztnevet rosszul írta – és az ügyfél mehetett be a nagypostára és felvehette a küldeményt, ha a postáskisasszony nem vette észre a névelírást. Ez a motoros már nem kanyarodott be a másik bejárathoz, hanem így oldotta meg.
Amikor ezeket megemlítettem a postásoknak mindegyiknek a válasza az volt, hogy „ő csak helyettesít”. Elismerem és tudom, hogy ez nemcsak a kézbesítők hibája. Kevés a szakképzett postás, valószínű rossz a szervezés, munkairányítás. Ez azonban így nem megoldás, hogy csak helyettesítőkkel oldják meg a kézbesítők hiányát. Mire egy kézbesítő megismeri a körzetét, a benne élő embereket, már küldik is hiánypótlásra máshova, ahol szintén munkaerő hiány van.
„A jövőnek címezve” ezzel a jelmondattal indította el a 150 éves Magyar Posta a jubileumi évet, valamint bizalommal és innovációval vágnak neki a jövőnek és a következő 150 évnek is.
Hát sajnos lehet, hogy 150 év múlva már nem élek, de szeretném azt még megérni, hogy Cegléden a postaszolgáltatás és kézbesítés a fenti jelmondat szerint kifogástalan legyen.
Mészáros Iván
(A kép illusztráció.)
