16.7 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Világbajnoki aranyérem Ázsiából

Még a sportban járatos olvasóinknak is szokniuk kell egy Cegléden terjeszkedő új sportág nevét, melyet kettlebell-nek neveznek. A „honfoglalók” helyi egyesülete a közelmúltban hivatalosan is bejegyeztette magát a jogrendszerbe, mi több legjobbjaik már két éve biztató eredményeket érnek el hazai és nemzetközi versenyeken. Vezetőjük és emblematikus versenyzőjük Majorosi-Lázár Anita, aki a Dél-Koreában közelmúltban megrendezett világbajnokságon aranyérmet nyert súlycsoportjában, felkeltve ezzel sokak kíváncsiságát. Cegléd új világbajnokát kérdeztük a szöuli siker körülményeiről.

A VB egy távoli kontinens fővárosában került megrendezésre. Mit jelentett ez a nyolcórás időeltolódás kapcsán a formaidőzítésben?

– A helyszínen derült ki ennek minden turpissága. A hosszú, fárasztó repülőutazást követően az első napon volt a fő versenyszámom, a 24 kg-os szakításban. Minden tudatosság és előzetes kontroll ellenére a mérlegelés napján 1,5 kg plusszal és az ezzel járó izgalmakkal következett egy „rapid” fogyasztás, ami után „hajszállal” volt kegyes hozzám a mérleg.

A kedvezőtlen előjelek után már az is csoda, hogy végigcsinálta a gyakorlatot a 32 ország sportolóit felvonultató mezőnyben…

– Nagyon erős mezőnyben a 24 kg-os szerrel megrendezett profi kategóriában negyedik helyen végeztem, teljesítményben el is maradtam az előzetesen tudott egyéni csúcsomtól. Az orosz és kazah versenyzők szinte minden kategória élén ott jeleskedtek, de az amerikai és több más ország képviselői elől járnak a kettlebell népszerűségét és színvonalát illetően.

Két nap múlva következett a nyílt verseny 16 kg-os súllyal, ugyancsak profi mezőnnyel. A végén – nem véletlenül – vidáman állhatott fel a dobogó tetejére?

– Sikerült megnyernem a versenyt a -63 kg-ban. Ez a veterán kategória volt, itt is öt súlycsoportban versenyeznek a résztvevők. A korcsoportok kettlebell-ben eltérnek a más küzdősportokban ismert határoktól. A bajnokság 340 versenyszámában 8912 gyakorlat során dőltek el a helyezések. Örültem a világbajnoki sikernek, de a jövőben is inkább a 24 kg-os extra kategóriában szeretnék bizonyítani.

Mi szükséges a nemzetközi élvonalban való sikeres helytálláshoz, melyek ennek az érdekes sportágnak az alappillérei?

– Rendíthetetlen megszállottság és szorgalom. Az erő, a fizikai állóképesség és a legfontosabb a technika. A szabályok szigorúak és speciálisak. A 10 perces gyakorlat folyamatos és két karra elvben 5-5 perc jut. Utóbbitól el lehet térni, de a súlyzó nem érhet földet. A két láb közötti lengő, szakító mozgás holtpontja a fej fölötti fix pont elérése. Kapkodás kizárva.

Hány edzéssel juthat el a sportoló a nemzetközi szintig, egyáltalán a verseny engedélyig?

– Hetente három technikai és két erőnléti edzést végzek, ez lehet, hogy kevés, lehet, hogy sok. Ezt a sportágat is már kisgyermekkortól lehet elkezdeni, gyakorolni. A szakmai felügyelet és az alapok lerakása persze nem a kettlebell-el kezdődik. Az aktív sportolók többsége ismeri a kétkezes súlyemelés szakítás elemét, sőt alapozásnál, erőfejlesztésnél alkalmazzák is. A kettlebell új sportág, keresi az útját a világban, remélhetőleg előbb-utóbb az olimpiai programba is felkerül, ha másképp nem bemutató jelleggel.

Világbajnok lett, a nemzetközi légkör és tapasztalat mire ösztönzi a jövőt illetően?

– 2018-ban az IUKL (nemzetközi szövetség) megbízásából Magyarország rendezi az Európa-bajnokságot. Kecskeméten lesz a verseny, ott komoly erőpróba vár ránk úgy a rendezés, mint a jó szereplés vonatkozásában. A világbajnokság ugyancsak jövőre, Lettországban lesz, ott a mostani eredményeimet szeretném túlszárnyalni.

Ön jogász diplomával jelenleg pedagógusként dolgozik és nem utolsósorban két gyermek édesanyja, most már Európa- és Világbajnok, hogy tudja össze egyeztetni a non-stop terhelést?

– Akaraterő kérdése minden, bírni akarom és bizonyítani a magam által vállalt célok elérést. Hét és kilenc éves lányaim adnak annyi pluszt, hogy az önmegvalósítás és a család összetartó ereje átsegítsen a nehézségeken.

Magyar László

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....