15.5 C
Cegléd
2024. május 7. kedd
spot_img

Advent Tápiószőlősön

Már hagyomány Tápiószőlősön, hogy az adventi időszakban különböző, a lakosság minden részét érintő programokkal segíti a falu vezetése az ünnepekre való ráhangolódást.

Idén is felállítottuk a községi fenyő mellé a betlehemi istállót, a szalma bábuk is átöltöztek Mikulássá, manóvá, hóemberré és hóanyóvá. Így december 2-án feldíszített faluban kezdhettük meg az Adventi Programsorozatot. A Kreatívok csapatával a faluházban karácsonyi ajándékokat és díszeket készíthettek kicsik és nagyok, ingyenesen. Ugyanitt a Roma Nemzetiségi Önkormányzat a roma kultúráról tartott interaktív kiállítást, zenével és főzéssel. A Presszó teraszán pedig az első szabadtéri Adventi Vásárt is megtartották ezzel egyidőben, tápiószőlősi kézművesek, termelők és civil szervezetek közreműködésével. A 17 órakor kezdődő Fénygyújtó ünnepségen az óvodások Mikulás váró dalokkal és fényjátékkal, az iskolások verssel és hangszeres zenével készültek. A szaloncukorral megjutalmazott gyereksereg után a községi sátorban serénykedők forró teát, forraltbort, mézeskalácsot, bejglit és hurkát, kolbászt is osztottak minden lakosnak, hogy a karácsonyi zenék mellett beszélgetve kellemes estét töltsenek el a kivilágított téren.

December 9-én a 2018. évi Tápiószőlősi Kalendárium bemutatásával este pedig a II. Táncgálával folytatódtak a programok. Az idei bemutatón a népviselet pályázat győztes modelljét is megtekinthették. A falu lakossága Héjja János tápiószőlősi születésű ruhatervező munkáira szavazott a legnagyobb számban.

Az esti táncos esten pedig az összes szőlősi gyerek és felnőtt, aki bármilyen formában és stílusban táncol Tápiószőlősön, megmutathatta az egész éves munkája eredményét a nagy közönség előtt. Jövő héten szombaton a községi karácsonyi ünnepséggel folytatódik a rendezvény sorozat, ezüst vasárnap pedig a Szent Orbán Római Katolikus templomban Adventi Hangverseny kerül megrendezésre a Ceglédi Fúvószenekar közreműködésével.

Némedi Judit

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...