4.5 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Egymillió forint gyűlt össze!

Első alkalommal szerveztük meg a Várkonyi István Általános Iskolának és alapítványának közös rendezvényét a JÓTÉKONYSÁGI ÁRVERÉST.

A december 14-én megrendezésre kerülő aukció célja, hogy a befolyt összegből intézményünk Rákóczi úti aulájának berendezését felújítsuk, korszerűsítsük.

A megvalósításhoz még az őszi szünet előtt alkotói pályázatot hirdettünk, amelyre diákjaink, lelkes kollégáink és szülők is nyújtottak be pályamunkákat. A közel száz alkotásból a zsűrinek nem volt egyszerű dolga kiválasztani azt az 50 munkadarabot, amelyet a jótékonysági árverésre bocsájtottunk. Azonban a látvány és későbbiekben az eredmény önmagáért beszélt.

A Kossuth Művelődési Központ kamaratermét igazi eleganciával ruháztuk fel, amelyhez az abonyi Innoven Kft. nagy segítséget nyújtott, hiszen az asztalok díszítése mellett rendkívül finom vacsorát is biztosított.

Az aukciót Szatmári Gábor rádiós vezette le, aki a rendezvény fővédnökét, Földi László országgyűlési képviselő urat szólította a színpadra. A képviselő úr nagyon jó dolgoknak tartotta a kezdeményezést és elmondta, nem is emlékszik, hogy pedagógusként és igazgatóként betöltött hosszú évei alatt példa lett volna arra, hogy egy intézmény alapítványa az intézmény vezérkarával karöltve ilyen, árveréses estet szervezett volna.

Folytatásként az este védnöke, Fodor Gábor tankerületi igazgató is méltatta a rendezvényt, aki remek ötletnek tartotta, hogy a szervezők úgy kérnek, hogy közben adnak is.

Bögös István igazgató a következő gondolatokkal nyitotta meg az árverést.

 „Azzal a szándékkal gondoltuk végig ezt a mai estét, hogy adjunk mi is. Úgy láttuk, hogy ez a környezet, ez az este kiváló lehetőség arra, hogy megköszönjük kedves partnereinknek, hogy támogatnak bennünket. „

A jótékonysági árverés megnyitóján Murai Júlianna és Tánczos Tibor zenés műsorát hallgathatták meg a vendégek, majd kezdetét vette az est legizgalmasabb része az árverés.

Bátran kijelenthetem, hogy a pályamunkák elnyerték a vállalkozók tetszését és sikert arattak, hiszen egymillió forint összegű támogatás jött össze az aukció során.

A háromfogásos vacsorát követően, baráti beszélgetésekkel és egy rövid zenés műsorral zárult az este. Természetesen bízunk a sikeres folytatásban!

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani támogatóinknak: Földi László országgyűlési képviselőnek, a Kökény és Fia Családi Borászatnak, az Aquarius-Aqua Kft-nek, Az Ünnepek boltjának, a Vega-Ház Kft-nek, az Akcident Nyomdaipari Kft-nek, az Innoven Kft-nek, a Komandor Lux Kft-nek és mindazoknak, akik részt vettek az aukción és adományaikkal hozzájárultak, hogy a kitűzött céljaink megvalósulhassanak.

ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES PARTNERÜNKNEK!

Fleckensteinné Horváth Melinda
a kuratórium elnöke

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...