4.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Sajtótájékoztatót tartott az MSZP

A két párt megállapodása szerint nem az MSZP, hanem a Demokratikus Koalíció jelöltje indul a 12-es választókerület országgyűlési képviselői helyéért. Erről a Magyar Szocialista Párt helyi elnöke beszélt egy tegnap tartott sajtótájékoztatón. A politikus hangsúlyozta: korábban is kiemelt céljuk volt az összefogás, ennek bizonyítéka az is, hogy végül DK-s jelölt indul a választókerületben.

Fehér István beszélt a párt programjáról is. Arról a programról, amit 23 bizottság több mint 100 szakembere állított össze és amit a választmány jóvá is hagyott. A párt és a program legfontosabb célja, a jelenlegi vezetés leváltása – hangsúlyozta a politikus. A A program kiemelt része a közbiztonság és a biztonságérzet növelése, javítása, a közteherviselés egyensúlyának megteremése, valamint természetesen a nyugdíjasok és az egészségügy helyzetének javítása is – emelte ki a párt helyi elnöke.

Fehér István, elnök MSZP Ceglédi Szervezete: – Mi úgy gondoljuk, hogy helyre kellene állítani az egészségügy megítélését. Ezt csak úgy lehet elérni, ha megfelelően megbecsülik az ottaniakat és megfelelő körülményeket teremtenek. Számos olyan beruházás van Magyarországon jelenleg, ami ha átcsoportosítottak volna már ezt kérdést meg tudták volna oldani. Ezt azért említettem, mert jó néhány olyan pont van, ami költségvetést igényel.

A költségvetési szakemberek pedig azt mondják, hogy minderre van forrás – fogalmazott a politikus, aki arról is beszélt: programjuk meghatározó része, hogy legyen ingyenes az első diploma és javuljon a családok anyagi helyzete, épüljenek új bérlakások. Fehér István arról is beszélt, nagy eredmény, hogy létrejöhetett az MSZP és a DK közötti megállapodás. Ennek egyik eleme, hogy a 106 egyéni választókerületből 46-ban a DK, 60-ban pedig az MSZP állít jelöltet. A legutolsó tárgyalások pedig azt eredményezték, hogy a 12-es választókerületben mégsem az MSZP, hanem a Demokratikus Koalíció jelöltjére várják majd a szavazatokat.

Fehér István, elnök MSZP Ceglédi Szervezete: – A tárgyalásnak abban a szakaszában, amikor engem bejelentettek, akkor Cegléd még az MSZP körzete volt, és nem is kell visszaléptetni senkit, hiszen ha a megállapodás értelmében ők állítanak jelöltet, akkor automatikus, hogy a másik jelölt nem fog indulni. Amit most itt még mindenképpen el kell, hogy mondjak, hogy engem felhívott az ünnepek előtt Dr. Szüdi János és bejelentette nekem, hogy a Demokratikus Koalíciónak ő a jelöltje.

A párton kívüli Dr. Szüdi János lesz tehát várhatóan az egyéni jelölt, ám a lista esetében továbbra is az MSZP mellé várják majd a voksot – mondta Fehér István.

ctv.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...