19.9 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

Örökbe adták a rabkórházban született fiút

Örökbe adta családja azt a kisfiút, akit a ceglédi csecsemőgyilkos anya szült a tököli rabkórházban – tudta meg a Tények. A nőt azzal vádolják, hogy agyonverte másik, másfél éves gyerekét.

Megtörten ült tárgyalásán az a ceglédi nő, akit azzal vádolnak, hogy megölte másfél éves kisfiát 2016 őszén. Az anya többször bántalmazta a gyereket, amikor az sírt, a gyilkosság napján pedig brutális módon próbálta a fiút elhallgattatni.
hirdetés

A Megyei Főügyészség szóvivőjének ismertetése szerint a vádlott felkapta a gyereket, majd ledobta a földre. A mind hangosabban síró gyereket újra és újra fölemelte, és nagy erővel a földhöz csapta. Miután a kisfiú elvesztette az eszméletét, az anya ugyan hívta a mentőket, de nekik azt mondta, hogy a gyerek az erős hisztitől ájult be. A Tényeknek nyilatkozó apa szerint a vádlott a család előtt is titkolta, hogy mit követett el, a férjének is azt hazudta, hogy a hisztizéstől ájult el a kicsi.

Legutóbb nyáron írtunk az anyáról, aki Tökölön, a rabkórházban újabb gyereknek adott életet, de a nő csak a beszélőkön láthatta a cseperedő Tamást. Egy ideig az apánál volt a fiú, később a család úgy döntött, örökbe adják.

Az anyát a napokban kiengedték az előzetes letartóztatásból, Pest megyében szabadon mozoghat. Ezt azonban az ügyészség megfellebbezte, hiszen a nőt súlyos bűncselekménnyel, különös kegyetlenséggel 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolják.

nlcafe.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...