12.5 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Karácsonyi díszvilágítás

Az idén is csodálatos fényekkel köszöntötte a Karácsonyi Csillagokért Alapítvány parkja Nyársapát, és a környező települések lakóit, valamint a 441-es számú főúton közlekedőket. 2017. december 20-án este többszázezer kicsiny fénypont gyulladt ki mindenki örömére, és köszöntötte karácsony szent ünnepét. Sajnos az idén sem tudtunk olyan „fényes” lámpagyújtó ünnepséget szervezni, de a park most is vízkeresztig várta sok-sok látogatóját. Hálásan köszönjük Nyársapát Község Önkormányzatának, a BAUMIT Kft-nek, minden segítőnknek, támogatóinknak, hogy nagylelkű segítségükkel ez évben is fényárba öltözhetett az alapítványi park.

Önzetlen támogatásukra, segítségükre továbbra is számítunk. Alapítványunk számláját az OTP Bank Nyrt. Ceglédi fiókja vezeti, ahol hálásan fogadunk minden támogatást.
Számlaszámunk: 11742025-20068808-00000000.

Még egyszer köszönjük mindenkinek, aki kétkezi munkájával, támogatásával, vagy bármilyen más módon hozzájárult a 2017. évi karácsonyi díszvilágítás létrejöttéhez! Természetesen köszönettel tartozunk dr. Évin Sándornak és családjának, hogy évtizedek óta részünk lehet ebben a szívet, lelket gyönyörködtető karácsonyi csodás fényárban.
A Karácsonyi Csillagokért Alapítvány tagjai nevében mindenkinek kívánok békés, boldog új esztendőt.

Nagyné Kovács Éva

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...