3 Comments

  1. 3

    Béla bácsi

    Várható volt, hogy Takáts László polgármesterben és Földi László országgyűlési képviselőben nincs annyi gerinc, ahogy eddig sem volt, hogy kiálljon a Ceglédiekért! Szégyen! Megélhetési politikusok!

    Reply
  2. 2

    Betli

    Szia. Bárcsak igazad lenne, de sajnos a WHO és több tanulmány kimutatta, hogy távvezeték közelében – és nem 5 méterre – élő családokban a kisgyermekkori leukémia kialakulása statisztikailag igazolhatóan kb. a kétszeresére ugrik. Sajnos. A veszélyeztetett életkorú, sérülékenyebb gyermekek még nem telefonálgatnak, de biztosan nem teszik azt 0-24-ben.
    Nem az egészségügyi kockázat a baj egyedül, hanem az eljárás menete, hogy úgy hoznak a magánbirtokod, vállalkozásod (turisztikai, állattartással kapcs) és családod életét megnehezítő vagy lehetetlenné tévő döntést, hogy veled szóba sem állnak, hanem leverik a cölöpöt és ha ugrálsz megfenyegetnek vagy rádküldik a hatóságot.

    Reply
  3. 1

    Irházy Róbert

    Az emberi tudatlanság határtalan, az ostobaságra építve pedig bármi elérhető, ez jól látszik a fidesz propaganda gépezetéből is.
    Vicces, hogy a Jobbik pont ugyanúgy az emberi ostobaságra alapoz és mellőz bárminemű szakmaiságot.

    “Ma már nem lehet tagadni a távvezeték egészségkárosító hatását.”

    Gondolom egyik okostojás sem használ mobiltelefont, mert egészségkárosító    .

    A távvezetékben továbbított elektromos energia által keltett elektromos és mágneses tér mértéke a távolság növelésével négyzetesen csökken.

    Persze sokkal egyszerűbb kimenni és tiltakozni a nagy semmi ellen és megfélemlítésre, valamint politikai célokra használni az emberek hozzá nem értését.

    Utána lehet olvasni, egy átlagos lakásban csak a vezetékekből 0,1 µT mágneses tér keletkezik. Az egészségügyi határérték 100 µT.
    Érdekességképpen két adat:
    Az albertirsai 750 kV-os (vagyis közel 2x nagyobb feszültségű) távvezeték környezetében végzett mérések adatai azt mutatják, hogy a két oszlop között a legnagyobb a térerő, a távvezeték alatt 5,7 µT, tőle 27 méterre már csak 1,5 µT.
    Hol van ez a 100 µT határértéktől?

    Ugyanakkor a 400 kV-os Albertirsa – Szolnok – Békéscsaba vezetéknél a mért értékek az alacsonyabb feszültség miatt természetesen jóval alacsonyabbak (a távvezeték magassága azonos a 750 kV-oséval, tehát itt a vezeték magassága nem módosítja a térerőt).
    Itt az oszlopnál 0,34 µT térerőt mértek, míg a két oszlop között a vezeték alatt a maximum érték 1,1 µT volt, a vezetéktől 17 méterre már a lakóházon belül átlagosnak számító 0,14 µT az eredmény.

    forrás: http://atomfizika.elte.hu/akos/tezisek/szd/vizsolyipali_bscszd.pdf
    Aláhúznám: egy mobiltelefonos hívásnál is legalább dupla akkora dózist kap az ember feje, mint ha leülne a 750 kV-os távvezeték alá!!!

    Szóval akkor végül is mi a fene ellen tiltakoznak?

    Azt se tudják, mekkora térerő lesz, azt se tudják, hogy a mobiloknál bőven 10 µT feletti a térerősség, oszt’ mégis telefonálnak, senki sem megy a telekom meg a vodafone elé utat lezárni tiltakozásul 😀

    Ja meg gondolom otthon nekik sincs áram, mert egészségkárosító, ők még petróleummal világítanak meg füstjelekkel kommunikálnak 😀

    Én inkább a sötétség ellen tiltakoznék az ilyenek felkoncolásával…

    Reply

Hozzászólások

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

2016. Ceglédi Panoráma