12.7 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Szellő Imre jeges vízben fürdik

Ukrajnában edzőtáborozik Szellő Imre, aki – úgy tűnik – komolyan veszi következő mérkőzésére való felkészülését. Legutóbb egy befagyott medencében vágott léken át merült a jeges vízbe. A sportoló véleményét is elmondja a merüléskor tapasztaltakról (de azt kérjük, érzékenyebb olvasóink inkább ne nézzék végig).

https://www.facebook.com/robert.bertok.54/videos/542177129480435/

Szellő Imre, a Boksz Világszervezet (WBO) cirkálósúlyú interkontinentális bajnoka Erdei Zsolt egyetlen profi legyőzője, az orosz Gyenyisz Gracsov ellen lép február 16-án ringbe. Most edzőjével, Bertók Róberttel a kijevi olimpiai edzőtáborban vannak, Imi a WBO veretlen cirkálósúlyú világbajnokával, Oleksandr Usykkal gyakorol.
A Felix Promotion közleménye szerint a február 16-i, budapesti gála főmérkőzése lesz a tízmenetesre tervezett összecsapás, amelyet az eddigi 19 találkozóján győztes Szellő és a 16 győzelme mellett 5 vereséget és 1 döntetlent számláló 35 esztendős orosz öklöző vív majd. Gracsov 2013 márciusában – meglehetősen vitatott körülmények között – győzte le az addig veretlen Erdeit. Gracsov után négyszer kapott ki, Rácz megpróbált összehozni egy visszavágót is Erdeivel, de nem jött össze.

Az akkori meccs vitatható végeredménye visszhangot váltott ki. Az index.hu újra nézte a mérkőzést és mint írják, “elképzelni sem tudják, mégis, hogyan hozhatták ki Gracsovot győztesnek”. Az orosz kisebb kihagyás után 2016 végén tért vissza, tavaly kétszer lépett ringbe, és akkor nyerni tudott.
A gálán, amelyet az M4 Sport közvetít, szorítóba lép még magyar részről Egedi Renátó, a WBO nagyközépsúly ifjúsági bajnoka, Kis Máté, a félnehézsúly újdonsült magyar bajnoka és Bacskai Balázs, korábbi amatőr junior világbajnok, felnőtt Európa-bajnok olimpikon, középsúlyú profi magyar bajnok.
Az esemény nemzetközi vonalát a WBO nagyközépsúlyú interkontinentális bajnok német-albán Shefat Isufi (25 győzelem, 3 vereség, 2 döntetlen) címvédő küzdelme, valamint James és Toni Kraft újabb magyarországi mérkőzése erősíti.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...