11.9 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

Kiváló pénzügyi helyzetben várja az új esztendőt az önkormányzat

Továbbra sincs tartozása a helyi önkormányzatnak, így a negyedik negyedév pénzügyi zárása kapcsán ismét kiemelhető, hogy hosszú idő óta stabil ceglédi helyhatóság gazdálkodása. Az esztendő első képviselő-testületi ülésén ezen kívül döntöttek önálló képviselői indítványokról, valamint egyesületi támogatások visszafizetési határidejének meghosszabbításáról, de szó volt a tervezett 400 KV-os távvezeték nyomvonaláról is.

A tárgyalási nap elején birkózókat köszöntöttek a képviselő-testület tagjai. Az elmúlt esztendő(k) kiemelkedő eredményeiért, sikereiért Lőrincz Tamást és Viktort (aki verseny miatt nem tudott részt venni az eseményen), valamint edzőjüket, Pap Ferencet díjazták a Városháza Dísztermében. Az élet úgy alakította, hogy a köszöntés egyben búcsúztatás is volt egyben, hiszen Tamás és Viktor előtt időközben olyan lehetőség adódott, amely miatt a fővárosban folytatják pályafutásukat.

Cegléd Város Önkormányzata még 2016-ban hagyta jóvá a Bölcsődei és Védőnői Igazgatóság Szervezeti és Működési szabályzatát és Szakmai Programját. Az eltelt idő alatti jogszabályváltozások, az intézmény szakfeladataiban történt változások viszont szükségessé tették a dokumentumok felülvizsgálatát, de döntöttek a bölcsődék szünidei nyitva- és zárva tartásáról, valamint a bölcsődék napjáról is.

A Deák Utcai Tagbölcsődében felújításokat, a Dózsa Utcai Tagbölcsődében a tetőszerkezet javítását el kell végezni. Ezekre csak akkor van lehetőség, amikor a bölcsődében nincsenek gyermekek. A két bölcsőde a munkálatok alatt váltva, folyamatos ellátást biztosít mindkét tagintézmény ellátott gyermekei számára.

A testület jóváhagyta, hogy a Dózsa György Utcai Tagbölcsőde július 23-tól augusztus 3-ig, a Deák Utcai Tagbölcsőde augusztus 6-tól augusztus 17-ig zárva lesz.

Tárgyaltak a képviselők az önkormányzat negyedik negyedéves pénzügyi helyzetéről is. A kimutatásokból kiderül, hogy a negyedik negyedévi bevételek és kiadások elszámolása után a tartozásállomány záró értéke 0 Ft, tehát az önkormányzatnak 2017. december 31-én nincs nyilvántartott tartozása. Az önkormányzatnál és valamennyi intézményénél, a kötelező és önként vállalt feladatainak ellátása folyamatos, azok pénzügyi teljesítése mindig határidőben megtörtént. Az adókból származó bevételeket gépjárműadóval együtt 1.752.000 e Ft-ban tervezték meg. A december 20-i adóbefizetések teljesítése után az összes adónemre vetítve a 2017. évi adóbefizetés előzetes teljesített összege 1.920.276 e Ft volt. Az adóbevételek 2017. évi tervezett összegéhez viszonyítva a 9,6% -kal több adóbevétel realizálódott. A működési feladatok teljesítéséhez a likvidhitel igénybevételére egész évben nem volt szükség.

Két helyi egyesület, a Ceglédi Kosárlabda Egyesület és a Ceglédi Kék Cápák SE is kérelemmel fordult Cegléd Város Önkormányzatához. Ebben azt kérik, hogy az egyesületek részére korábban jóváhagyott, majd kétszer meghosszabbított havi, visszatérítendő támogatás folyósítását 2018. június 30-ig hosszabbítsák meg. A hosszabbítás indoka, hogy a Gál József Sportcsarnok felújításához kapcsolódó TAO pályázat módosításának elfogadása elhúzódik és addig a támogatás beszedésére nincs mód.

A testületi ülést megelőző bizottsági ülésnapon azután befutott a harmadik, az előzőekhez hasonló határidő-módosítási kérelem is: a Ceglédi KK SE-nek korábban biztosított visszatérítendő támogatását február 28-ig kell visszafizetnie.

A testület a kéréseket azzal hagyta jóvá, hogy a támogatások visszafizetésének dátumát szerződésben is rögzítik.

Fenntartja Cegléd Város Önkormányzata a Roma Nemzetiségi Önkormányzata között létrejött együttműködési megállapodást. Ezt azonban minden évben felül kell vizsgálni. Ez megtörtént és arról is döntöttek, nem csak fenntartják, de – mivel semmi nem indokolja – nem is módosítják azt.

Ebben az évben is támogatja a város – önként vállalt feladatként – a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete működését. A támogatás összege 42.000 Ft.

2018-ban is térítésmentesen használhatja a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete az Alkotmány utcai irodahelyiséget. A közüzemi költséget azonban továbbra is az egyesült állja.

A mezőgazdasági hasznosítású területek és más megnevezésű beépítetlen területek bérleti-, haszonbérleti díjairól is döntöttek a tárgyalási napon a képviselők. A földhaszonbérleti díjak mértékével kapcsolatban utoljára 2016-ban hozott döntést a testület. Akkor változatlanul hagyták a korábbi összegeket. A mostani döntés értelmében továbbra sem emelkednek azok.

Önálló képviselői indítványokról is tárgyaltak a képviselők. Rimóczi Gábor, a Fidesz frakció nevében nyújtott be indítvány a 400 kV-os távvezeték nyomvonalával kapcsolatban.  Ebben úgy fogalmaznak: a frakció tárgyalt az Albertirsa– Kecskemét között tervezett 400 kV-os nagyfeszültségű áramvezeték Ceglédet is – az Ugyer, valamint a Vett út környékének lakott területeit – érintő szakaszáról. Anélkül, hogy szakmai vitákban dönteni kívánnának, úgy látják, a veszély legkisebb esélye esetén is tiltakozni kell a tervezett nyomvonal ellen, különösen akkor, ha kialakítható más, a lakott területeket jobban elkerülő nyomvonal. Úgy vélik, a változatok közül a jelenleg véglegesnek tűnő nyomvonalat a különböző hatósági és közmű tulajdonosi észrevételek figyelembevételével, de a helyi lakosság érdekeit nem teljes körűen figyelembe véve választották ki. Ezért terjesztették a képviselő-testület elé a frakció álláspontját, illetve kérték a testületet, hogy az általuk megfogalmazott határozati javaslat elfogadásával támogassák a kezdeményezést.

A határozati javaslatban azt is megfogalmazták, hogy kérjék fel a beruházás megvalósításában résztvevőket, folytassanak további tárgyalásokat a vezeték nyomvonaláról, és törekedjenek olyan megoldás kidolgozására, amelynek káros hatása a lakosságra és a természeti értékekre nézve minimális, a lakosság mindennapi életét és a természeti környezetet a legkevésbé zavarja.

Önálló képviselői indítványt nyújtott be Horváth Gábor Jobbikos képviselő is. Ő arra kérte a testület, hogy a Mizsei úti telepen tárolt 5-600 db, egykoron használt 120 literes kukákkal segítsék a külterületen élőket. Azokat, akik érintettek a nemrég elindult szervezett szemétszállításban és szociális, anyagi helyzetük nem engedi meg, hogy gyűjtőedényt vásároljanak. Úgy fogalmaz, a térítésmentes használatért az önkormányzat kérjen állagmegóvást. Az ingyenes gyűjtőedényt pedig azoknak biztosítsák, ahol a bejelentett lakók száma meghaladja a négy főt. A beadványban a képviselő az indítványozta, hogy az érintettek a 120 literes gyűjtőedénybe csak 110 liternyi szemetet tehessenek és csak ekkora mennyiség után fizessék a díjat.

A napirend tárgyalása során Takáts László polgármester kiemelte, a javaslat benyújtott formában ellenőrizhetetlen és diszkriminatív a város más területein élőkkel szemben. A módosított indítványt – amelyben ingyenesen kapják a rászorulók a gyűjtőedényt, de anyagi felelősséget vállalnak meglétéért és állagáért, valamint, hogy 120 liternyi hulladék után fizetik meg a szolgáltatás díját – a képviselő-testület egyhangú támogatottsággal elfogadta.

A képviselő-testület további döntéseiről a cegled.hu oldalon tájékozódhatnak részletesen.

Szokolai Attila

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...