18.1 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Stabil lesz Nagykőrös költségvetése

A szakbizottságok ezen a héten tárgyalták meg Nagykőrös Város 2018. évi költségvetési rendeletét. Amennyiben a Képviselő- Testület is igent mond a tervezetre, az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően ismét stabil, biztonságos lesz a városi költségvetés. Az összevont bizottsági ülésen, február 7-én Dr. Czira Szabolcs, Nagykőrös Város polgármestere ismertette a tervezet részleteit. Szólt a betervezett nagyobb fejlesztések mellé rendelt anyagi erőforrásokról is. A legnagyobb tétel az idei évben ezek közül a piacfejlesztésre szánt összeg, mely 517 millió forint. Ebből jut a környező kis utcákra, és piaccsarnokra is. A fejlesztések közül nagyobb volumenű lesz a Temetőhegyi városrész útjainak megújítása, és 60 millió forintot különítettek el az Október 23 tér burkolatának rekonstrukciójára. 106 millió forintot terveztek a költségvetésben egyéb intézményi felújításokra, az általános céltartalék 10 millió forint. Dr. Czira Szabolcs polgármester kiemelte, hogy ebben az évben sem terveznek hitelfelvételt.

300 milliós likvidhitel rendelkezésre állásáról döntöttek, melynek azonban nincsen mindaddig költsége, míg a város ebből nem használ fel. Az idei sporttámogatások összegét 10 millió forintról 15 millióra emelték, melynek háttere az, hogy ötmillió forintot szán a városvezetés a Kinizsi FC sportpályájának felújítására. A polgármester elmondta, hogy a Duna Aszfalt TAO támogatással segíti a beruházást a tervek szerint. Az ott lévő, századunkhoz méltatlan állapotú régi, rossz lelátó alatti öltözők újulhatnak meg többek közt. A Duna Aszfalt 300 millió forintos nagyságrendű támogatást nyújtana a célra. A város 5 milliót adna a tervezésre és kisebb munkálatok elvégzésére.

Az előterjesztés tartalmazza, hogy az önkormányzat 2018-ban 1.204.368 ezer Ft támogatásban részesül a központi költségvetésből. Az előző évhez képest ez 15 %-os növekedést jelent. A közvilágítás fenntartásának támogatására mintegy 50 000 ezer Ft-tal, a gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatására mintegy 25 000 ezer Ft-tal több támogatást kap az önkormányzat 2018. évben. Az önkormányzat általános működésének és ágazati feladatainak támogatása további jogcímein a 2017. évhez hasonló összegben részesült a városunk.

Az önkormányzat költségvetési bevétele: 3.246.357 ezer Ft, az előző évi költségvetési maradvány 180.000 ezer Ft, költségvetési kiadása: 3.426.357 ezer Ft. A tárgyévi kiadásokat így teljes mértékben fedezik a bevételek, külső finanszírozás (hitel) igénybevételére még a tervezett fejlesztési célok megvalósításához sincs szükség.

A szakbizottságok elfogadták a 2018-as költségvetés tervezetét.

LV
nagykoros.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....