16.7 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Beszámolt a Nagykőrösön orvosi ügyeletet üzemeltető cég

Nagykőrös Város Önkormányzat Egészségügyi és Szociális Bizottságának március 7-i ülésén tárgyalták az Inter-Ambulance Egészségügyi és Szolgáltató Zrt. tavalyi évi beszámolóját a teljes körű háziorvosi ügyeleti szolgálatot biztosító vállalkozó tevékenységéről.

A jelen lévő bizottsági tagok ezt egyhangú igennel fogadták el. Az ülésen személyesen vett részt a vállalkozás vezetője, Molnár György vezérigazgató, aki elmondta, hogy tavaly az eddigi éveknél is hatékonyabb és eredményesebb munkát tudtak végezni, tekintettel arra, hogy nem foglalkoztatnak fővállalkozót. Így maguk szerződnek az orvosokkal, kollégákkal. Kineveztek egy ügyeletvezetőt, hatékonnyá vált a kommunikáció. Gyors az eszközbeszerzés, és azok bevizsgáltatása is. A beszámolóból kiderült, hogy még mindig nagyon sokan indokolatlanul veszik igénybe az ügyeleti szolgáltatást, ez az eseteknek mintegy 60 %-ára igaz. Példás az együttműködés az Országos Mentőszolgálat kollégáival. A tavalyi évben 3782 beteget láttak el, és 343 beteget küldtek be kórházba.

Így elmondható, hogy az esetek nagy részében megoldották a problémát. Nagyon erős a szakmai kódrendszer, mely minősíti, hogy életet veszélyeztet-e egy- egy eset. Így csak 31 esetre volt ez igaz. A vezérigazgató ugyanakkor hangsúlyozta, hogy már javasolták, hogy dolgozzák át ezt a kódrendszert, mert szerinte az is életmentés, amikor egy 82 éves nagyit hét végén tüdőgyulladással kezelnek. Ha nem kapna például antibiotikumot, az az életébe is kerülhetne. A 2910 nagykőrösi ellátott közül- a többi kocséri lakos volt – 982 gyermeknek segített a kőrösi orvosi ügyelet.

Molnár György vezérigazgató őszintén beszélt arról, hogy vannak problémáik a nagykőrösi kórház rendelőintézetében, mert az orvosok számára nem biztosított a megfelelő vizesblokk. Így nem tudnak lezuhanyozni például, amikor egy „ durvább „ esetet követően mennek vissza a rendelőbe. Nagy Balázs települési képviselő, bizottsági elnök, aki a mentőszolgálat munkatársaként rendszeresen részt vesz a helyi kórház szakmai gyűlésein, ígértet tett arra, hogy közbenjár annak érdekében, hogy ez a probléma megoldásra kerüljön, annak ellenére, hogy ez nem önkormányzati feladat.

Sebestyénné Angyal Zsuzsanna szakbizottsági elnök megköszönte a cég munkáját, és további eredményes munkát kívánt. Elmondta, hogy komolyabb panasz nem volt a helyi orvosi ügyelet működésére, sőt írásban sem a polgármesteri hivatalba, sem a céghez, sem az ÁNTSZ-hez nem érkezett kifogás.

LV
nagykorosma.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....