2.1 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Sport- és egészségnap a Szent Keresztben

Egészség- és sportnapot szervezett iskolánk 2018. március 10-ére szombatra.

Már legalább egy hónappal előtte nagy szervező munka indult el, hogy mindenki jól érezze magát. Gyerekek által készített plakátok hirdették a programokat a folyosón, a suliújságban, Facebookon. Kiderült, még az időjárás miatt sem kellett volna aggódnunk, mert még a nap is kisütött. A napot közös programmal indítottuk. Előadásokkal, bemutatókkal készültek különféle szakemberek, akik kötelességüknek érzik a fiatalok tájékoztatását, sőt nevelését, hogy egészségesek felnőtt váljék belőlük.
Az iskolarendőrök az 5-6. osztályosoknak tartottak előadást a digitális függőségről, közlekedésbiztonságról, majd egy kerékpárpályán versenyeztették a kicsiket. A szociális munka területén jártas szülő a 7-8. osztályosoknak a szenvedélymentesség előnyeiről tartott előadást, illetve a pozitív szenvedélyeket ajánlotta a negatívak helyett. A kicsiknek védő nénik tartottak mini előadásokat a higiéniáról, fogmosásról, az egészséges táplálkozásról, leendő pszichológus kollégánk a digitális függőségre hívta fel a figyelmet. A felnőttek munkáját tanulóink segítették, pl. a videót helyettesítve gyerekek játszottak el szituációkat, mutatva azt, hogy nem vagyunk a technika rabjai, és tökéletesen működnek a hagyományos szemléltetés módszerei. A kicsik tornagyakorlatokkal melegítettek be, a nagyok aerobickal. Hornyák Dóra, oktató (volt tanítvány) tartotta az aerobic órát, Megyer Zsuzsi a jógaórát.

Aztán következhettek a sportos tevékenységek, versenyek, de ki-ki önállóan felkereshetett különböző egészséggel (is) foglalkozó szakembert (bőrgyógyász, mentős, védőnő, kozmetikus, fodrász…)

A gyerekek a testnevelő kollégák által szervezett kötélhúzó versenyen, medicinlabda-dobó versenyen, akadálypályán mérhették össze az erejüket. De volt csocsóbajnokság, darts, a kevésbé mozgékonyaknak sporttotó, sportfilm.
Majorosi-Lázár Anita kettlebell világbajnok a SPARTA akadálypályán segíti végig a vállalkozó kedvű gyerekeket, majd kisebb kettlebell edzést tart.

A SZANAMED 3 munkatársa nagyon-nagy lelkesedéssel kalauzolta a gyerekeket az egészségügy világába. Bőrápolási tanácsokkal látta el az érdeklődő gyerekeket és felnőtteket dr. Polyák Brigitta bőrgyógyász, aki egyik tanulónk anyukájaként is segítette a sportnapot. Hajápolási tanácsokkal érkeztek a Bemből fodrásztanulók, akik felkészülten beszéltek a ma divatos megoldásokról.

Szendvicskészítő versenyre hívtuk az osztályokat. A nyertes szendvicskompozíció azzal nyerte el a zsűri tetszését, hogy több technikával, többféle formában tálalt szendvicset kínáltak többféle textúrával. A kisebbek szendvicsdíszítő versenyen vehettek részt.

Nagyon sok lelkes szülő, pedagógus, tanuló, szakember munkája révén valósult meg a sport- és egészségnap. Köszönet érte minden Szent Keresztes diák nevében!

Szűcs Zita

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...