18.1 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Pénz7 a KÖZGÁZ-ban

Iskolánkban március 5-9. között újra megrendezésre került a Pénz7. Az eseményekbe nyerhetünk bepillantást az alábbi beszámolók segítségével.

A pénzhéten interaktív előadást tartott a 10. b osztályban dr. Losó József, a Mirsa Zrt. elnöke. Az első percekben megismerhettük az előadót, aki tudatosította bennünk, hogy a magunk elé kitűzött cél eléréséhez rengeteget kell küzdeni: ”Nincs ingyen ebéd” -mondta. A bevezetés után következett az előadás fő témája: a Mirsa Zrt. működése és az egészséges fagyasztott termékek előállításának menete. Betekintést nyerhettünk a Zrt eddigi történetébe, működésének, bővülésének folyamatába. Képeken megismerhettük az első egységet, az albertirsai üzemet, majd szintén képeken láthattuk a többi telephelyet is, Miskolc, Domoszló, Cegléd. Közülük utolsóként a ceglédi üzemet vásárolta meg a cég, melyet még nem működtetnek. Részletesen bemutatásra kerültek a cég termékei. Megtudtuk, hogy a tartósítási eljárások közül a vitaminokat leginkább megőrző és minden tartósítószertől mentes eljárás a gyorsfagyasztás. Az előadás végén dr. Losó József mindenkinek adott egy katalógust a Mirsa Zrt. által gyártott élelmiszerekről, a cég üzemeiről, gyártósorairól. Az egész osztálynak nagyon szimpatikus volt az előadó, és az előadása is tetszett mindenkinek.

Jónás István 10. b

2018. március 8-án Dilkné Mórocz Zsuzsa, a Báv Zálogház zálogforgalmi menedzsere látogatott el hozzánk egy rendhagyó pénzügyóra keretében. Az óra témája a hitelezés volt. Először egy interaktív kérdőívvel mértük fel az osztály pénzszerzési, illetve pénzzel kapcsolatos magatartását. A második feladatunk abból állt, hogy csoportokra osztás után hétköznapi helyzetekhez kellett logikus megoldást társítani, mint például a diákhitel vagy használt áru vásárlása lenne-e kedvezőbb az adott szituációkban. A feladat ellenőrzése és megbeszélése után a menedzserasszony a munkaköréről mesélt, megtudhattuk, hogy hogyan is zajlik egy zálog beadása és kiváltása. Miért kell óvatosnak lennünk ilyen helyzetekben? Mit jelentenek a zálog és egyéb fogalmak. A jó válaszokért csokit kaptunk, ami növelte az aktivitást. Valamint Dombiné tanárnő is meglepett minket euróbankjegy-csokival, amit innen is köszönünk.

Tóth Orsolya 10. a

Március 8-án Fótos Bálint, a manapság egyesek számára riasztó, mások számára óriási lehetőségeket rejtő, de mindenképpen érdekes témáról, a kriptovalutákról tartott előadást. Közel egy órás bemutatójában elsősorban a két leghíresebb kriptovalutáról, a Bitcoinról és az Etherumról beszélt. Többek között kitért a valuta történetére, hírnevének okára, a valutákhoz való hozzájutás módjára, illetve terjedésének hatásaira mind informatikai, mind gazdasági szempontból. Testközelből kaphattuk meg ezeket az információkat, hiszen már közel fél éve Bálint is „bányászik”, illetve kipróbálta a Bitcoinnal való kereskedést is. Egy átlagember számára idegen világba kaphattunk betekintést, amelyet talán többször is át kellene rágni annak, aki mélyebben is érdeklődik a téma iránt. Volt itt szó szupererős számítógépekről, bonyolult algoritmusokról, szerverparkokról, megdöbbentő piaci hatásokról, többezres árfolyamokról és sok-sok nulláról is.

Kovács Adrienn 13. a

Nagy érdeklődésnek örvendett egy egykori és egy jelenlegi közgázos diák éremgyűjteménye is. A kiállítás nagy vonalakban dolgozta fel Magyarország történelmét az Árpád-háztól, a Habsburg uralkodókon át a rendszerváltásig – az érméken keresztül. Az érdeklődők az adott korszak politikai és gazdasági helyzetét az érmék súlyának, anyagának, méretének és feliratának változása során ismerhették meg, melyhez természetesen a leírások is segítséget jelentettek.

Hering Gábor 11. a

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....