12.9 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Március 15. várkonyis szemmel

Március 14-én tartottuk iskolánkban a nemzeti ünnepünk alkalmából rendezendő megemlékezést. Ezen a napon az 1848/49 -es forradalom és szabadságharc eseményeire és hőseire emlékeztünk. Szabadságunkat ünnepeljük ezen a napon, a magyar nemzet összefogásának erejét és haladó európaiságunk ezer esztendejét.

A napot az immár hagyománnyá vált Pilvax kávéház megnyitó tánca a Palotás tette hangulatossá. Ebben az évben 2 osztály a 6.m, és 6.i osztályok táncolták. A kávéházat a 6.i osztály szervezte. Külön köszönjük az osztály szülői munkaközösségének, akik a finom sütiket sütötték.

A 4. és az 5. órában tekinthettük meg az ünnepi műsort. A látványos előadást főként a 7.m- nek, Prohászka Ábrahám Anettnek és Holló Erika néninek köszönhettük. A műsorban a 1848-49 es hősöket megformálva mutatták be a nap eseményeit a diákok. Vendégeink: Bekker Bernadett és Marosszéki Tamás a Nemzeti dalt énekelték el, ezzel színesítették a műsort.

Márc. 14-én hagyományosan a 8. évfolyam vehetett részt a városi fáklyás felvonuláson. A Rákóczi úton szinte végig hömpölygött a fáklyával vonuló iskolák diákjainak tömege. A Szabadság térre érkező felvonulókat Molnár László tárogató játéka köszöntötte. Természetesen a hagyományos Kossuth nótákat is elénekelte a fáklyás tömeg. A Várkonyi Iskolásokat a DÖK szervezte, Csiszár Ágnes tanárnő vezetésével vettek részt az eseményen.

Március 15-én a város előtt is bemutathatták iskolánk diákjai a Szabadság csillaga című ünnepi műsorukat. Természetesen Bekker Betti és Marosszéki Tamás is elénekelték a Nemzeti dalt. A megemlékezést követően iskolánk vezetése is részt vett a Kossuth szobornál rendezett koszorúzáson, ezzel tisztelegve a 48-49 es hősök előtt.

(Készítették: Dobozi Luca, Kádár Vivien, Nyíri Virág, Szollár Viki, Balogh Bálint, Dávid Patrik, Facskó Szilveszter, Kozma Gergő)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....