12.9 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Anyák napja a ceglédi Bajcsy-Zsilinszky úti Idősek Otthonában

2018. május 4-én reggel 9 órakor mikrobusz gördült be az abonyi Somogyi Imre Általános Iskola parkolójába azzal a céllal, hogy a 4. b osztályt és tanítónőjüket, Csizmás Anikót Ceglédre szállítsa. Különleges út volt ez számukra, hiszen először történt meg velük az együtt töltött 3 év alatt, hogy vidéki fellépésre indult a kis csapat.

A tanítónő nagyon nagy gondot fordít arra, hogy az olvasás, írás, a matematika és a többi tantárgy tanítása mellett a reá bízott gyermekeket minél sokoldalúbban fejlessze. Jól tudja, hogy egy olyan osztályközösségben, ahol többségében hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek tanulnak nagyon sok a tennivaló. Igyekszik pótolni az ebből eredő hiányosságokat, érzelmi biztonságot nyújtani. A gyerekek törődést, szeretetet, odafigyelést kapnak tőle minden nap. Tanítványai évről évre szép sikereket érnek el a mesemondó versenyeken, sport-és egyéb rendezvényeken. A segítségével kialakult közösség tagjainak számára természetes az, hogy segítik egymást, odafigyelnek társaikra.

A gyerekek hetek óta szorgalmasan készültek az anyák napja alkalmából összeállított műsorral azért, hogy a ceglédi Bajcsy-Zsilinszky úti Idősek Otthonának lakóit megörvendeztessék. Tudták, hogy ezzel könnyebbé teszik az ünneplést azok számára, akiket csak nagyon ritkán látogatnak meg a hozzátartozóik, vagy akik még erre sem számíthatnak. Ünneplőbe öltöztették szívüket is. Gyakran kérdezték meg Anikó nénit, hogy mikor kerül már sor a rendezvényre. Nagy örömmel töltött el az, hogy ezen a délelőttön velük lehettem.

Végre eljött a nagy nap. Az autóbusz megérkezett az idősek otthonának udvarára. Az intézmény vezetői és dolgozói kedvesen fogadtak bennünket.

Igazán megható volt együtt látni azokat az anyukákat, nagymamákat, akik várakozással tekintettek a délelőtt elé. Kedves mosollyal fogadták a gyerekeket.

A tartalmas és sokszínű műsor nagyon elnyerte tetszésüket. Ezt leginkább tapssal fejezték ki, de volt olyan néni is, aki folyamatosan puszit küldött a gyerekek felé, így fejezve ki csodálatát.

A gyerekek az első perctől kezdve igazi örömmel és átéléssel adták elő a műsorszámokat, melyek között a dalok, versek, a tánc egyaránt helyet kapott.

Az intézmény vezetője és lakói hálásak voltak az anyák napja alkalmából bemutatott műsorért. Valamennyien abban bízunk, hogy ez egy gyümölcsöző együttműködés első lépése. Ígéretet kaptunk arra vonatkozóan, hogy meghívót küldenek az Otthonból a gyerekeknek és osztályfőnöküknek a következő rendezvényükre.

A délután még egy meglepetést tartogatott a lakók számára. Feke Miklósné és családja jóvoltából egy lecserélt jó minőségű színes televíziót kaptak ajándékba az ünnepeltek.

Lassú Zsuzsanna

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....