10.4 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

„Atombunker” Cegléd alatt

Szép lassan már legendává válik a Cegléd belvárosa alatt meghúzódó pincerendszer. Az idősebb korosztály még emlékszik, hogy mit rejt a föld mélye, de sokaknál már csak halvány emlékképek villannak fel. 2016-ban a Ceglédi Panoráma hírt adott arról, hogy „Feltérképezik a belvárosi pincerendszert”. Akkor tervben volt, hogy georadarral vizsgálják át, hogy az egyes óvóhelyek kötődnek-e egymáshoz, illetve maga az egész rendszer, hogy szövi át a város alatti területet és az is szóba került, hogyan lehetne turisztikailag hasznosítani az építményt. Erről kérdeztem Dr. Nagy Lajos aljegyzőt.

– Mi történt az elmúlt két évben a pincerendszer feltérképezésével kapcsolatban?
– Két évvel ezelőtt valóban volt egy állapotfelméréssel összekötött bejárás, amelyet a Ceglédi Városfejlesztési Kft. szervezett a polgármester úr kezdeményezésére. Megtekintettük a Városháza alatt bejárható részeket és felmerült az is, hogy a „városi legendát” igazolandó, kérünk egy speciális (ún. szonáros) vizsgálatot annak igazolására, hogy vajon meddig, és merre folytatódnak ezek az „alagutak”.
Ennek a költsége nagyságrendileg 2 millió forint lett volna, a teljes felújítás pedig több 10 millió. Ennyi pénz egyrészt nem áll(t) rendelkezésre a költségvetésben, másrészt a helyi közösség szempontjából sokkal fontosabb feladatokat kell megoldania az Önkormányzatnak (pl.: útépítések, közintézmények állapot megóvása, felújítása stb.), és sajnos azokra sem jut mindig elég pénz. Emlékeim szerint ezért került le napirendről ez a kérdés.

– Mi az önkormányzat jelenlegi szándéka?
– A város vezetése nem mondott le a pincerendszer látogathatóvá tételéről és szakaszos felújításáról, amelyre volt is egy jó példa korábban, amikor polgári védelmi kiállításnak adott otthont az egykori óvóhely egy része. Jelenlegi állapotában azonban a pince nem látogatható biztonságosan és az idei költségvetésben sem szerepel erre külön forrás.
Természetesen kerestük és keressük a pályázati lehetőségeket is, de sajnos ilyen jellegű kiírással eddig nem találkoztunk. Egy esetleges pályázatra felkészülve azonban már szerepeltetjük az Integrált Városfejlesztési Stratégiánkban (IVS) is ezt a projektet „Pincerendszer turisztikai hasznosítása” címen.

Míg beszélgettünk szép lassan bejártuk az egész Városháza alatti területet. Elmondhatom, hatalmas rendszerről van szó. Sajnos az idő nem kedvez neki: a falak erősen salétromosak, a csempe szó szerint lerobban a falról, de ennek ellenére a látvány és a hangulat elképesztő. Az ott talált dokumentumok és eszközök mind arra utalnak, hogy az építmény célja egy esetleges atom vagy vegyi támadás túlélése volt és egyben a hely katonai stratégiai bázisként szolgált. Találtunk sugárzásmérőt, gyógyszerkészletet egy esetleges sugárfertőzés megelőzésére, gázmaszkokat, gumicsizmát, orvosi eszközöket…

Borda János a Városháza gondnoka elképesztő részletességgel mesélt, szinte megelevenedett az óvóhely élete. Elmondta azt is, hogy a szellőzőrendszer nem biztosíthatta a megfelelő légcserét, hiszen a friss levegő utánpótlást egy szellőzőrács biztosította fentről, ami ha eltömődik , akkor vége mindennek. Bár az építmény kialakítása arra enged következtetni, hogy hosszú távú túlélést volt hivatott megteremteni, erre azonban nem lett volna alkalmas. Bár van benne fertőtlenítő szoba, női és férfi hálók, zuhanyzó, kantin, tiszti szoba és még mozi helység is.

Bár aljegyző úr elmondta, hogy a pince nem látogatható jelenlegi állapotában, azért mégis azt gondolom laikusként, hogy egy alapos takarítással, a világítás helyreállításával és a szellőzés megoldásával, valamint némi munkával a falak állapotától függetlenül hihetetlen turisztikai látványt biztosítana. Nem is lenne az igazi, ha hófehér falak között járkálnánk, mert így ahogy van, valóban a régmúltat idézi fel.

A régi gyógyszertár alatti különálló pincét is megtekintettük. Annak az állapota viszonylag elfogadhatóbb és bár nem vagyok építész, de ha befektető lennék, egy percig sem haboznék, hogy megegyezzek a várossal. Biztosra veszem, hogy olyan turisztikai élményt lehetne teremteni, ami nem sok van az országban. Nekünk nincs tópartunk, állatkertünk, de van egy hatalmas pincerendszerünk, ami közel olyan híres lehetne, mint az egri vár katakombái.

Így most egyelőre mindenkinek marad a legenda és a fantázia, hogy mit rejt a város mélye. Meg a remény, hogy egy kis csodával, azért hamarosan látogatható lesz bárki számára.

FOTÓK a bejárásról…

László Ágnes

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...