18.3 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

A Dózsások Csemőben vigadtak

A Dózsa György Honvéd Nyugdíjas Egyesület június 14-én a „Csemői Nyári Vigasságok” rendezvénye keretében köszöntötte a születés illetve névnapjukat a második negyedévben ünneplő tagjait.

A résztvevők – a kissé  zord időjárástól sem zavartatva – egy jó hangulatú, sportrendezvényekkel, hagyományőrző bemutatóval, a „RETRO” jegyében tartott veterán motorozással és tombolával tarkított napot töltöttek együtt a virágairól is méltán híres községben.

A már negyedik alkalommal megszervezésre került eseményt az idén is támogatta a község polgármestere, Dr. Lakos Roland, illetve a Bajtársi Egyesületet Országos Szövetsége, amelynek egyesületünk az alapítása óta tagja.

Örömünkre szolgált, hogy vendégként magunk között tudhattuk Cegléd város polgármesterét Takács László urat és Hegedűs Ágota alpolgármester asszonyt, valamint a BEOSZ vezetőségének tagjait, Esküdt Lajos nyá. ezds urat, a szervezet elnökhelyettesét és Vörös Lászlóné nyá. ezds. úrhölgyet a BEOSZ alelnökét.

A színvonalas programok megszervezéséért és levezetéséért köszönet illeti a szervezőket, mindenek előtt az egész napi eseményeket összefogó Lukács István nyá. alez. urat és kedves feleségét.

Juhász István

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...