9.4 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Tiszakécskére költözik a Cegléd

Albertirsa után másik albérletben folytatja a másodosztályú csapat.

Az NB II-ben szereplő Ceglédi VSE hivatalos oldalán jelentette be, hogy a 2018-2019-es szezont is albérletben kezdi a csapat, miután az albertirsai pálya már nem felelt meg az elvárt körülményeknek, így másik ideiglenes otthon után kellett néznie a vezetésnek.

Az új „hazai” pálya Tiszakécskén lesz. Az elmúlt hetekben több alkalommal is megbeszéléseket folytattak a klubok illetékesei, a Ceglédi VSE képviselői is többször bejárták a pályát, egyeztettek az új biztonsági személyzettel, valamint részt vettek a szakhatósági bejáráson is.

Az újabb albérletbe szervezetten szurkolói busz nem indul, azonban a jegyárakon változtatott a klub. Mivel továbbra is kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a hölgyek is minél jobban megszeresség a labdarúgást és minél többen kilátogassanak a mérkőzésre, így az idei évben is kedvezményesen vásárolhatnak jegyet, melyek ára mérkőzésenként 400 Ft lesz.

A nyugdíjas és a diák jegy szintén 400 Ft-ba fog kerülni, míg a férfi szurkolóink számára a felnőtt jegy ára 800 Ft lesz. Ezzel minden kategóriában 20%-al csökkentettük a jegyárakat.

Forrás: 24.hu, cegledifoci.hu
Fotó: CVSE Facebook

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....