12.7 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Gólzáporos döntetlen az első mérkőzésen

Alig másfél hónapja fejeződött be az előző bajnokság, de újra bajnoki mérkőzést játszott a csapat. Az első fordulóban Csákvárra látogattunk, ahol 3:3-as döntetlent játszottunk.

Öt új játékossal a kezdőben futott ki a csapat a csákvári pályára, ahol mi kezdtük el a mérkőzést. Az első lehetőség a hazaiak előtt adódott egy pontrúgás után, de saját csapattársát találta telibe a szabadrúgást elvégző játékos.

A folytatásban többet birtokoltuk a labdát, irányítottuk a játékot, de komoly lehetőség nem adódott előttünk és a hazaiak előtt sem. Az első negyedórában Oldalt ütötték vágták a volt csapattársak, nem kímélték az évekig itt focizó Tibit.

A 20. perctől változott kicsit a játék képe, a Csákvár birtokolta többet a labdát, de nem találták a fogást a védekezésünkön. A 30. percben aztán a sokadik pontrúgás után sajnos megszerezte a vezetést a hazai csapat. De az előnyük nem tartott sokáig három perccel később Nyilas szöglete után egy hazai játékosról pattant a kapuba a labda 1:1. A mérkőzés közben úgy tűnt, hogy Preklet érhetett utoljára a labdához, a hazai hangosbemondó is ezt mondta be, de végül öngólt ítéltek a játékvezetők.

A félidő vége előtt egy nagyszerű indítás után Oldal lefutotta a védőket, majd a kifutó kapus alatt a kapuba gurította a labdát. 1:2. A gól után nem sokkal véget ért az első játékrész.

A második félidőben is az első lehetőség a hazai csapat előtt adódott, de fölé ment a kiszorított szögből elengedett lövés. Nem sokkal később Oldal hasonló helyzetbe került, mint a góljánál, de most kicsit kisodródott és a lövés nem sokkal, de elkerülte a rövid felső sarkot.

A 63. percben mondhatni, hogy a semmiből egyenlített a Csákvár, egy bal oldali beadás után közelről fejelhetett a kapunkba a hazai játékos.

Az ivószünet után nagy küzdelem folyt a pályán, lehetőség volt mind a két kapunál, de komoly helyzet nem. A 78. percben aztán egy felívelt labdát a végig nagyon agilisen játszó Timári fejelt le Oldal elé, aki a kapuba bombázta a labdát. 2:3

Sajnos a hazai csapat nem esett össze a másodszori vezetésünk után sem és 5 perccel később némileg szerencsés körülmények között, de kiegyenlítettek. 3:3

A folytatásban már nem forogtak veszélyben a kapuk, így az első mérkőzésünkön, hiába fordítottuk meg az eredményt és vezettünk kétszer végül 3:3-as döntetlent játszottunk.

Kezdőcsapat:

Mursits – Kárász, Albert, Preklet, Farkas – Sigér – Rétyi, Hujber, Nyilas, Oldal – Timári

Cserék:

Rétyi helyén Kitl (60. p.)

Hujber helyén Asztalos (60. p.)

Oldal helyén Lukács (84. p.)

Gól:

Öngól (33. p.)

Oldal (44. p.)

Oldal (78. p.)

Kőházi Ádám

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...