17.6 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Ungvári Miklós aranyérmet nyert cselgáncsban

Ungvári Miklós arany-, Szabó Frigyes pedig bronzérmet nyert a 73 kilogrammos súlycsoportban szombaton a Papp László Budapest Sportarénában zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs Grand Prix-versenyen.

Ungvári, a Ceglédi VSE olimpiai ezüstérmese egy-egy osztrák, holland, lengyel, majd román versenyző legyőzésével megnyerte csoportját, és mivel az elődöntőben a kanadai Arthur Margelidonnál is jobbnak bizonyult hosszabbítás után, készülhetett a japán Maszasi Ebinuma elleni fináléra. A 37 éves magyar eddig egyszer találkozott háromszoros világbajnok és kétszeres olimpiai harmadik ellenfelével, s a 2010-es moszkvai Grand Slam-viadalon legyőzte őt.

A második csata kiegyenlített küzdelmet hozott, a háromszoros Európa-bajnokot kétszer is intették. A harmadik percben Maszasi indított, Ungvári azonban megkontrázta az akciót, földre teremtette riválisát, és a bíró rövid gondolkodás után ippongyőzelmet ítélt a javára.

“Nem gondoltam volna, hogy ilyen messzire jutok, hiszen volt egy komoly vállműtétem, legutóbb majdnem egy éve, éppen itt, a Sportarénában versenyeztem legutóbb, úgy éreztem, talán három meccs lehet számomra ebben a napban. Aztán csak sodródtam az eseményekkel – összegzett a judoinfo.hu szaklapnak Ungvári. – A döntő előtt az edzőmmel, Bíró Tamással készültünk rá, hogy a japánnak erre a dobására kontrával kell próbálkoznom. Örülök, hogy sikerült.”

Ugyanebben a súlycsoportban a leányvári Szabó Frigyes – aki előzőleg komolyabb nemzetközi eredmény nélkül állt – a vigaszág végküzdelmeiben a bronzéremért lépett tatamira a mongol Odbayar Ganbaatar ellen. A tavalyi, budapesti világbajnokságon bronzérmes ázsiai dzsúdós meglepően passzívan kezdett, Szabó egy perc elteltével váratlanul leszorította őt, és a meglepett Ganbaatar hamarosan “lekopogta” a kilátástalan helyzetet.

“Attól kezdve arra törekedtem, hogy élvezzem a dzsúdót. Nagyon örülök ennek az éremnek, mindenkinek köszönöm, aki segített, különösen a családomnak, szüleimnek. Tokió? Mindenképpen megcélzom, az indulás nagyon jól sikerült” – mondta ki a 24 éves cselgáncsozó.

A kétéves olimpiai kvalifikáció a májusi kínai Grand Prix-val kezdődött. Júniusban a madridi világkupa-viadalon Ohát Zalán 100 kilogrammban aranyérmet szerzett, ez a magyarok eddigi legjobb eredménye a 2020-as tokiói játékok szempontjából.

MTI
Fotó: origo.hu, CVSE Judo

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....