12.7 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Új buszparkolók az Infineonnál

Új buszparkolókat adtak át az Infineon Technologies Cegléd Kft. telephelyén. Cegléd legnagyobb munkáltatója az Infineon Technologies Cegléd Kft. a teljesítmény-félvezető modulok meghatározó piaci szereplője új központi épület beruházással bővítette telephelyét, melynek hivatalos átadójára 2018. júniusában került sor. A beruházás további részeként új buszparkolók készültek, amellyel a vállalat hozzájárult a műszakrendhez igazodó 26 települést érintő vállalati járatokkal érkező munkatársak biztonságos közlekedéséhez. Július vége óta ezt a beruházást is birtokba vették a munkatársak.
A több, mint 1200 főt foglalkoztató, folyamatosan növekvő vállalat Cegléd és vonzáskörzetének munkaerőpiacán meghatározó szereplő. Az első buszjárat 2015-ben indult el 17 fő szállításával. Mára a megnövekedett létszámigény következtében a környező településekről kb. 500 dolgozót szállítanak a buszjáratok nap, mint nap – így elengedhetetlenné vált az infrastruktúra fejlesztése.
Az új beruházásoknak köszönhetően, ami állami támogatással is párosult új munkahelyek is létrejöttek, így a város legnagyobb munkáltatója várja Cegléd és vonzáskörzetéből az új munkavállalókat. Versenyképes juttatási csomag mellett (amelynek része augusztusban az iskolakezdés előtt a gyermekenkénti 41. 400 Ft-os támogatás is a normál cafeteria elemeken felül) kedvezményes étkezési lehetőséget is biztosít a cég a júniusban átadott új központi épületben kialakított melegkonyhás kantinban, 300 Ft-os egységáron étkezhetnek a dolgozók. A cég vezetésének célja, hogy Cegléd és vonzáskörzetének egyik legvonzóbb munkahelye legyen az Infineon.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...